Mi köze volt Drakula grófnak egy 19. századi járványhoz Írországban?
2020. június 4. 17:09 Múlt-kor
Korábban
Élők, holtak és élőholtak
A Thornley által mesélt koleratörténetek igen valósághűek voltak – magyarázta Fiona Gallagher történész, a sligói kolerajárvány elsőszámú szakértője.
A kór ezernél is több helybélivel végzett a kisvárosban (amelynek lakossága ma is csupán 20 000 fő körül van), és általános zűrzavart idézett elő. Hogy megakadályozzák az emberek elszökését a fertőzött városból (ezzel a kór további terjedését), a hatóságok árkot ástak Sligo köré, és környező utakat is lezárták.
A ragály olyan hirtelenséggel végzett olyan sok emberrel, hogy a holttestek az utcán hevertek, és a város mind a húsz ácsa együtt sem tudott lépést tartani a koporsószükséglettel.
„Számos holttest maradt koporsó nélkül” – mondta Gallagher. Helyette mintegy 500 embert egyszerű lepelbe burkolva temettek el egyetlen nagy árokba. A város orvosainak és ápolóinak nagy részét is elvitte a járvány, a papok elmenekültek, a bent ragadt lakosok pedig zavargásba kezdtek.
Stoker édesanyja és sok más lakó számára úgy tűnhetett, eljött a világvége. Thornley leírása szerint Sligo „olyanná vált, mint a halottak városa”.
„Charlotte szerint ahogy súlyosbodott a járvány, a rémült ápolók egyszerűen fogták az ópiummal elkábított kolerás betegeket, és elhelyezték őket a tömegsírokban” – mondta McGarry. Az ilyen leírásoknak köszönheti az utókor a koporsójában nyugovóra térő vámpír képét, valamint az élőhalott vérszívó és a föld különös kapcsolatát.
Habár Stoker rendkívül zárkózott egyéniség volt, egy ritka interjúban elismerte, hogy a történetet „az a gondolat ihlette, hogy valakit eltemetnek, mielőtt még meghalt volna.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.