Mi állította meg Hannibált Róma kapuinál?
2021. április 7. 15:16 Múlt-kor
Korábban
Lángba borult szántóföldek és síró római asszonyok
A pun sereg tehát – nagy nehézségek közepette – végül átkelt a mocsáron, és eljutott Etrúriába. Mivel Hannibál szerette volna a rómaiakat minél előbb harcra kényszeríteni, drasztikus lépésre szánta el magát. Gyakorlatilag lángba borította és kirabolta az egész vidéket, hogy Rómából a szövetségesei iránt érzett kötelességre apellálva csikarjon ki egy újabb ütközetet.
A hadvezér terve pedig nagyszerűen működött. A hírnevéért aggódó Flaminius nem tudta tétlenül nézni a pusztítást, és feladva az addigi, kivárásra épülő stratégiát, üldözőbe vette Hannibált.
A karthágói stratéga katonáinak egy csoportja a Trasimenus-tó melletti magaslatok erdeiben rejtőzött el, hogy ott várja be a római seregeket. Június 24-e ködös reggelén a katonák megpillantották a dombok és a tó közötti völgyben masírozó római katonákat, és rajta ütöttek a mit sem sejtő ellenségen.
Róma története egyik legsúlyosabb vereségét szenvedte el. A pun lovasság sok római katonát beleszorított a tóba, ahol aztán vagy fegyverzetük súlya alatt süllyedtek el, és fulladtak meg, vagy a karthágóiak mészárolták le őket a vízben. A karthágói sereg mintegy 1500–2000 fős veszteséget szenvedett, a rómaiak oldalán viszont körülbelül 15 ezren vesztették életüket. Az ütközetet Flaminius sem élte túl.
A vereség híre persze hamarosan Rómába is eljutott, ahol – amint Livius írja – „nagy rémület és zűrzavar támadt. A nép a Forumra özönlött. Az asszonyok az utcákon bolyongva minden szembejövőt az imént bejelentett vereségről s a hadsereg sorsáról faggattak.” Mindenki attól tartott, hogy a pun hadvezér következő célpontja maga Róma városa lesz.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.