2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Meztelen testek üzenetei: képek a szocialista korszak filmjeiből

2020. október 25. 11:46 Murai András

A szocialista rendszerben a meztelenség és a szexualitás nem tartozott a teljesen tiltott témák közé, ennek ábrázolása az évtizedek alatt lassan, de biztosan tágította a hatalom által húzott határokat. Egyre több a ruhátlan test, egyre merészebbek a szeretkezést mutató jelenetek, s a hetvenes évek végétől, a nyolcvanas évek elejétől már olyat is megtehetnek az alkotók, amiről korábban legfeljebb álmodoztak: a szeretkezés nyíltabb, naturalista megjelenítését. Mire használták a meztelenség és a testi együttlét ábrázolását az alkotások? Sok esetben ezen keresztül fogalmaztak meg társadalom- és rendszerkritikát. A szexualitás témája a hetvenes évek végétől különösen alkalmas volt az illúziómentes, kiábrándult életérzés és a kiüresedett kapcsolatok kifejezésére.

Az 1979-ben készült, a Rákosi-diktatúra idején játszódó Angi Vera (Gábor Pál rendezése) egyik jelenetében fiatal munkáslányok vidáman zuhanyoznak – természetesen meztelenül. A pongyoláját a többiek előtt magán tartó idősebb nő rájuk pirít:

„Elvtársak! Ne úgy viselkedjetek, mint a polgárasszonyok a gőzfürdőben! Nem szégyellitek magatokat!” Mire azt feleli egyikük: „Miért?! A szép női mell talán kapitalista csökevény? Történelmi kategória, aminek el kell múlnia?”

A jelenet egyszerre szól az ötvenes években az ideológiának szigorúan alárendelt és szabadságától megfosztott természetes emberi vágyról és a Kádár-rendszer – bár ugyanazon ideológiát hirdető, mégis – megengedőbb, elnézőbb meztelenségábrázolásáról.

Míg a személyi kultusz éveiben a meztelen test megmutatása szigorúan tilos és teljesen elképzelhetetlen volt, addig a puha diktatúra évtizedeiben, folyamatos kontroll mellett, de egyre nagyobb teret kapott a szexualitás vizuális (filmek, naptárak, képes újságok) és verbális (felvilágosító könyvek, cikkek az Ifjúsági Magazinban) megjelenítése.

Pucérkodás csak valutáért

Magyar játékfilmben meztelen női testet először a hatvanas évek második felében mutat(hat)nak meg, igaz, még ritkán és pár másodperc erejéig. A merészebb megjelenítések kezdete valószínűleg nem független a világ nyugati felén lezajló szexuális forradalom hatásától.

1966-ban a Harlekin és szerelmese című, Fehér Imre rendezte játékfilmben a szabadságot jelképező Balatonon vitorlázik egy szerelmes pár, s a nő, Sáfár Anikó az egyik jelenetben megszabadul a fürdőruhájától, és a kamera pár pillanatra különböző beállításokban mutatja domborulatait.

Az 1969-ben bemutatott vígjátékban, A veréb is madárban – Hintsch György komédiájában – is felvillan a női mell, Medveczky Ilonáé, igaz, a függöny sejtelmes takarásában. A jelenet a nyugati valutára éhes magyarok kritikája miatt is érdekes.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2020. őszi számában olvasható.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár