Mesés kincset rejtett az 1622 óta a tenger mélyén nyugvó spanyol hajó
2022. október 5. 16:22 Múlt-kor
Korábban
Az Újvilág gazdagsága
A spanyol hajó kincsei három és fél évszázadot töltöttek az óceán mélyén, így a megtalált műalkotások állagmegóvásra szorultak, így Mathewson sietve szerződtetett régészeket és restaurátorokat, hogy megőrizzék a felszínre hozott tárgyakat. A lelet mintegy negyven tonna aranyat és ezüstöt, valamint 114 000 spanyol ezüstérmét tartalmazott. Ezeknek a nagy része spanyol nyolcreálos érme volt, amelyeken a potosí-i verde jele szerepelt, de kerültek elő arany escudók is.
Aranyrúd a Nuestra Señora de Atocháról
A szállítmányban számtalan ezüstrúd volt, amelyek sorszámozva voltak, sőt, a királynak fizetendő 20%-os adó, a quinto jele is felismerhető volt némelyiken. Ezek a rudak szintén Potosíból származtak, és általában a ma Panamában található Portobelóban rakodták be őket a Spanyolországba tartó hajókra.
A feldolgozatlan nemesfémek mellett egyéb tárgyak is előkerültek. Az egyik legjelentősebb darab az a rubintokkal díszített aranyöv, amelynek mása egy II. Fülöpöt ábrázoló festményről ismert. Aranyból készült tányérok, kupák és csészék is szerepeltek a leletek között. A mindennapi használatra tartott tárgyak között orvosi felszerelés, rózsafüzérek, keresztek, gyűrűk és olívaolaj szállítására alkalmas nagyméretű korsók kerültek elő.
Mike Mayer búvár a Nuestra Señora de Atocháról származó aranyrudakkal a kezében 1985 júliusában
Nem annyira régészeti, mint inkább kultúrtörténeti érdekesség, hogy az adóelkerülés sajátos módjaira is fény derült. A tengerből háromezer kolumbiai smaragdot hoztak fel, de ezek nem szerepeltek a hajó nyilvántartásában. Ezeket alighanem be akarták csempészni Spanyolországba. Kicsit más a helyzet azokkal a hosszú aranyláncokkal, amelyek szintén az Atocháról kerültek elő. Mivel a törvény szerint ezek a rudakkal szemben készterméknek számítottak, így a fentebb említett adó nem vonatkozott rájuk, és kedvezőbb áron vihették be az Óvilágba, ahol aztán ugyanúgy feldolgozták őket, mint az aranyrudakat.
A kincsnek azonban volt egy sajátos modern kori története is, ugyanis Florida állam magáénak tekintette az Atochán talált javakat, és arra akarta kényszeríteni a megtalálókat, hogy 25%-ot adjanak át belőle. Fisherék azonban perre vitték a dolgot, és végül 1992-ben, nyolcévnyi pereskedés után a Legfelsőbb Bíróság nekik adott igazat. A leletek egy részét elárverezték, más részük pedig a kutatás során előkerült kincsekből szervezett múzeum kiállításán tekinthető meg.
Aranykanál a Nuestra Señora de Atocháról
A keresés azonban nem ért véget. Bár Mel Fisher 1998-ban elhunyt, a családjában akad, aki folytassa a kutatásokat. Az Atocha leszakadt tatját például nem sikerült még megtalálni, és gyaníthatóan a szállítmányának sem az egésze került elő. Még 2011-ben is találtak egy félmillió dollár értékű gyűrűt, két ezüstkanál társaságában, ami arra utalhat, hogy érdemes még az Atocha roncsai körül kutakodni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap