2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Megtalálták III. Amenhotep egyiptomi fáraó aranyvárosát Luxorban

2021. április 9. 10:29 MTI

Egy egyiptomi régészeti misszió bejelentette csütörtökön, hogy megtalálta a 3000 éves „elveszett aranyvárost”, amelyet a homok temetett maga alá az ókori emlékekben gazdag Luxorban.

A felkelő Aton (napisten) nevet viselő város III. Amenhotep fáraó korába nyúlik vissza, de még Tutanhamon korában is használatban volt – írja az al-Ahram egyiptomi napilap. Sok külföldi expedíció kereste ezt a várost, de mind kudarcot vallottak – idézte fel Záhi Havvász tekintélyes egyiptomi régész, egykori régiségügyi miniszter. Szavai szerint ez az Egyiptom területén valaha talált legnagyobb ókori város.

Az egyik legnagyobb egyiptomi uralkodó, a Kr. e. 1391-től 1353-ig trónon ülő III. Amenhotep, a 18. dinasztia kilencedik királya alapította. A várost, amely korának legnagyobb közigazgatási és ipari települése volt, III. Amenhotep nyolc éven át együtt irányította fiával, a legendás IV. Amenhoteppel, későbbi nevén Ehnatonnal.

A misszió 2020 szeptembere óta végzett ásatásokat. A munka eredményeként egy jó állapotban fennmaradt város került elő, csaknem komplett falakkal és hétköznapi használati tárgyakkal teli termekkel. Sikerült kiásni a város több utcáját, ezek mentén házakat, amelyeknek falai elérik a három métert – számolt be a felfedezésről Záhi Havvász.

Az elveszett aranyváros feltárása a második legjelentősebb felfedezés Tutanhamon sírjának megtalálása óta. Ezt Betsy Brian, az amerikai Johns Hopkins Egyetem egyiptológia professzora mondta. Az amerikai tudós szerint a felfedezés segíthet fényt deríteni a történelem egyik legnagyobb rejtélyére, arra, hogy Ehnaton fáraó és felesége, Nofertiti miért döntött az Ahet-Atonba (a mai Amarnába), az Ehnaton által Kr. e. 1346-ban alapított új fővárosba költözés mellett.

A várost III. Ramszesz Medinet Habu-i temploma és III. Amenhotep memnóni temploma között találták meg. Az ásatás során feltárták III. Amenhotep három királyi palotáját, valamint a birodalom közigazgatási és ipari központját.

A város korát gyűrűk, szkarabeuszok, festett cserépedények és III. Amenhotep kartusát (nevét) viselő agyagtéglák erősítik meg. Találtak borosedényeket lezáró agyagkupakokat is. A város déli részén találtak egy pékséget, egy főzésre és étel-előkészítésre szolgáló területet kemencékkel és cserép tárolóedényekkel.

„Méretei alapján azt mondhatjuk, hogy a konyha nagyon nagy számú munkást és alkalmazottat szolgált ki” – közölte Havvász.

A város második, részben még feltáratlan része lehetett a közigazgatási központ és a lakónegyed, mivel itt nagyobb és jól elrendezett építményeket találtak. A területet egy cikkcakkos fal veszi körül, amelyen át csak egyetlen bejárat nyílik a belső folyosókra és a lakónegyedekbe. A cikkcakkos falak az ősi egyiptomi építészet egyik ritka elemét képezik, amelyet főleg a 18. dinasztia végén használtak -–mondta a misszióvezető.

A város egy harmadik részén egy műhelyt találtak, ahol egyebek közt a templomok és melléképületeik építésére használt, III. Amenhotep kartusát viselő sártéglákat gyártották. Az ásatások során feltártak fonó- és szövőeszközöket, továbbá üveggyártási salakot.

Egyelőre vizsgálják a leleteket, amelyeket két szokatlan sírhelyen találtak. Az egyik teremben egy tehenet vagy bikát temettek el, a másik sírban egy ember nyugszik oldalra kinyújtott karokkal és térdei köré tekert kötél maradványaival.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár