2022. tél: A szeretet mártírjai
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Megmentették az ISIS-től a 800 éves szarkofágot

2015. február 25. 10:24

Múlt hét vasárnapra virradó éjjel Ankara az első nagyobb katonai misszióját teljesítette Szíriában: több száz török katona, illetve tank lépte át a török-szír határt, hogy kimenekítse onnan egy Törökország tulajdonában lévő mauzóleum őrségét. Az akció végére nem csak a polgárháború sújtotta közel-keleti országban rekedt katonák életét sikerült biztonságban tudni, egy 800 éves csontvázat, illetve szarkofágot is megmentett a török hadsereg.

A török hadsereg által az Eufrátesz partján, a török határtól 35 kilométerre délre fekvő szír falu, Karakozak ellen indított - egy katona életét követelő - akcióban egy nyolcszáz éves mauzóleumot sikerült kimenekíteni a polgárháború sújtotta országból. A mauzóleum rendkívül nagy jelentőséggel bír Ankara számára, mivel az Oszmán Birodalmat megalapító I. Oszmán szultán nagyapjának, Szulejmán sahnak állít emléket.

A hadművelet nyomán ismét reflektorfénybe került Szíria nemzeti öröksége, amelynek megőrzése egyre kilátástalanabb feladatnak tűnik, elnézve a káoszba süllyedt ország jelenlegi állapotát. "Meglepett, hogy a török hadsereg egy viszonylag komoly hadműveletet indított emiatt, több száz katonával" - nyilatkozta a minap Michael Danti, a Bostoni Egyetem régésze. "Úgy vélem, hogy ez valóban kiemeli a kulturális örökség fontosságát a jelenlegi konfliktusban. Ez volt az első alkalom, hogy Törökország betört Szíriába és csinált valami - mindezt a kulturális örökség védelmében" - tette hozzá.

Törökország

Danti kollégáival hetente tesz közzé jelentéseket a veszélyeztetett szíriai régészeti lelőhelyek állapotáról az amerikai külügyminisztérium által támogatott American Schools of Oriental Research megbízásából: sajtóhírek és műholdképek segítségével mutatják be, milyen károkat szenvedett és szenved el folyamatosan az ország épített öröksége a rablások, az illegális építkezések és néha a szándékos pusztítások következtében.

Szulejmán sah 1178 körül született, ő volt az Oszmán Birodalmat megalapító I. Oszmán szultán nagyapja, a történeti források szerint 1236-ban fulladt az Eufráteszbe. Síremlékét a 13. század óta számos alkalommal áthelyezték, legutóbb - a Tabqa-gát építése miatt - 1975-ben, ekkor került a csontjait tartalmazó szarkofágja egy speciálisan erre a célra épített mauzóleumba a szíriai Karakozakba. Bár a terület Szíria fennhatósága alatt állt, a sírboltot egy 1921-es szerződés török tulajdonná nyilvánította, Ankara pedig több tucat fős díszőrséget állomásoztatott ott.

Tavaly márciusban Ahmet Davutoglu akkori török külügyminiszter (ma miniszterelnök) a Reuters szerint arra figyelmeztetett, hogy bármilyen, a sah sírja ellen intézett támadás azonnali "megtorlást" von maga után. Az elmúlt néhány hónapban a török őrséget gyakorlatilag elvágta a mauzóleumtól az Iszlám Állam (ISIS), amely egyre inkább megszilárdítja hatalmát a régióban. A török hadsereg végül azért indította meg a Sah Eufrátesz névre keresztelt hadműveletet, hogy a síremlék nehogy az ISIS és a kurd erők közötti összecsapások áldozatává váljon.

A BBC értesülései szerint, miután a vasárnapi akcióban kimenekítették a sah szarkofágját, a török hadsereg lerombolta a hetvenes években emelt mauzóleumot. A török kormány közölte, hogy Szulejmán maradványait a török-szír határon fekvő faluba, Esmesibe szállították.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2022. tél: A szeretet mártírjai
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár