Már a harmincas években kapcsolatba kerülhetett Péter Gábor a szovjet titkosszolgálattal

2022. november 15. 14:20 Müller Rolf

Az 1945 utáni politikai rendőrség hírhedt vezetőjének életútját máig számos legenda övezi. Főleg akkor szállnak szabadjára a gondolatok, amikor felvetődik a kérdés, hogy miként is válhatott belőle 1945 után az, aki. A Szabolcs vármegyei Újfehértó szülöttéből, a szerény képességű szabólegényből egy több tízezres állományú erőszakszervezet első embere rendőr altábornagyi rangban. Aki nem mellesleg a kommunista párt Központi Vezetőségének tagja, és szinte államvédelmi „miniszterként” bejáratos a Politikai Bizottság üléseire és azokra a szűkebb körű tanácskozásokra, amelyeken a „rendszer ellenségeivel” szembeni akciókról határoztak. A diktatúra kiépítésének és fenntartásának kulcsfigurája, a politikai perek végrehajtója és közreműködője. Karrieremelkedésének lehetséges okai között említődik fel: a szovjet ügynökmúlt.

Korábban

Az öreg nyomdász

A beszervezési történetet kezdjük ott, hogy Péter Gábor, születési nevén Eisenberger Benjámin az 1930-as évek elejétől a valójában nem túl kiterjedt és acélos hazai kommunista mozgalom tagjaként tevékenykedett. Bekapcsolódott a Vörös Segély munkájába, ahonnan már csak egy lépés volt a betiltott kommunista párt.

Befektetett energiája viszonylag hamar meghozta első gyümölcsét. A párt 1932. júliusi nagy lefejezése (Sallai Imre és Fürst Sándor kivégzése) után ugyanis őt küldték ki a segélyszervezet moszkvai kongresszusára. Bécsen keresztül eljutott Berlinbe, ahol felvette élete első álnevét, mint Seszták Antal utazott tovább Stettinbe, áthajózott a Balti-tengeren, majd Leningrádban vonatra szállva érkezett meg a szovjet fővárosba.

A novemberi seregszemlén felszólalt, és miután kipipálta a kötelező látványosságokat, és letudta a protokolleseményeket, a könnyedebb kikapcsolódásra is maradt ideje: „Az utolsó, Moszkvában töltött napon egy öreg magyar nyomdász (Lebovics, aki Svájcban Lenin Iszkrájának volt a betűszedője) búcsúzóul elvitt egy barátságos kis moziba, s együtt megnéztük Makarenko gyerekeit, az »Élet útja« című filmet” ‒ írta az 1960-as évek elején a Párttörténeti Intézetnek megküldött visszaemlékezésében.

A történet pikantériáját az adja, hogy a programfelelős, Lebovics Farkas ‒ aki valóban részt vett az említett lap nyomdai munkálataiban ‒ a magyar proletárdiktatúra bukása után a Szovjetunióba emigrálva a titkosszolgálat (GPU, majd OGPU) soraiba lépett. Ugyanakkor a műsorára tűzött alkotás is tartogat elgondolkodtató elemeket.

Annak címe helyesen Út az életbe (Putyovka v zsizny), témája pedig az éhező és a bűn útjára tévedő utcagyerekekből a makarenkói pedagógia mentén szervezett kommuna volt, amely a kommunizmust építő emberekké kívánja átnevelni őket. A valós életben az ilyen sorsú ifjakat idővel a politikai rendőrség karolta fel, nem véletlen, hogy e direkt kapcsolatot a rendező sem hagyta szó nélkül, és drámai hangvételű narrációt biggyesztett filmjének végére: művét „a gyerekkommunák első vezetőjének, a gyermekek legnagyobb barátjának, Feliksz Dzerzsinszkijnek” ajánlotta.

A háborús bűnös Edmund Veesenmayer halad el elfogása után Péter Gábor előtt

A magyar kommunisták sorából épphogy „kitűnő” Seszták tehát 1932-ben Moszkvában a szovjet államvédelem tisztjével a szovjet államvédelem „legnagyobb alakjának” ajánlott egész estés mozifilmet nézett meg. Aztán eltelt másfél évtized, és Péter Gábor néven a magyar államvédelem „legnagyobb alakja” lett. Lehetséges, hogy a későbbi ÁVH-főnök már ekkor kapcsolatba került a szovjet titkosszolgálattal? Minden adott ahhoz, hogy visszaemlékezésének filmszínházas betétjét ekként olvassuk. Igaz, konkrét bizonyítékok a mai napig nem állnak rendelkezésre. Ha vannak ilyenek, akkor csakis valamely orosz levéltár mélyén találhatók.

következő oldal 1 / 3