Máig nem ismert a Doberdónál elesett magyar katonák pontos száma

IV. Károly magyar király látogatása az isonzói csaták helyszínén 1918-ban (Kép forrása: Fortepan / Széman György)

Olaszország a világháború kitörésekor Németország és az Osztrák–Magyar Monarchia szövetségese volt, de a harcokban nem vett részt. Az antanthatalmak (Franciaország, Nagy-Britannia és Oroszország) 1915 áprilisában jelentős területeket ígértek a római kormánynak, amely erre felmondta az addigi szövetséget és hadat üzent Bécsnek.

A Monarchiának a frissen megnyílt frontszakaszon mindössze 125 zászlóalja, 18 lovasszázada és 67 ütege állomásozott, milícia jellegű alakulatokkal kiegészülve. A 850 ezer főt számláló, jelentős túlerőben lévő olasz hadsereg az Adriai-tengerbe ömlő Isonzó folyó völgyében akart bejutni a Monarchia hátországába.

A támadás azonban június 22-én elakadt, mert a keletről átirányított 5. hadsereggel és két balkáni hadtesttel kiegészült osztrák–magyar hadsereg jelentős védműveket épített ki az erős sodrású Isonzót szegélyező meredek hegyekben.

Az olaszok mindenképpen ki akarták erőszakolni az áttörést Görz (Gorizia) és a tengerpart között. A véres Isonzó-csaták során az olaszok két év alatt 11 alkalommal kísérelték meg a folyón való átkelést és a front áttörését, ám sorra kudarcot vallottak.

A leghevesebb harcok a mintegy 60 négyzetkilométernyi Doberdó-fennsíkon zajlottak, itt az olaszok 1915. július 18-án indították első támadásukat. Az erőviszonyok ekkorra kezdtek kiegyenlítődni, mert a védelmet irányító Svetozar Borojević tábornok folyamatosan kapta az erősítéseket.

Ugyanakkor az olasz főparancsnok, Luigi Cadorna tábornok nem rendelkezett megfelelő nehéztüzérséggel, így támadásait nem tudta megfelelően előkészíteni, a védőállások viszonylag kevés kárt szenvedve várhatták az olasz rohamokat. Az olasz hadseregnek a felszereltsége és hadvezetése gyengébb volt, és utánpótlása is akadozott.

Doberdó teljesen más harcmodort követelt, mint a hagyományos hadszínterek: a mészkőt nem fogta a gyalogsági ásó, a robbantott lövészárkokban fedezékként egymásra rakott kőlapokat használtak.

A számtalan karszt és barlang bombabiztos fedezéket nyújtott, de a belsejükben uralkodó félhomályt, hideget és a mindig csöpögő vizet szinte lehetetlen volt hosszú ideig elviselni, a katonák életét az is nehezítette, hogy természetes ivóvíz nem akadt a környéken.

Az olasz áttörési kísérletek közül csupán a hatodik hozott jelentősebb eredményt. Az olasz hadvezetés kiaknázta, hogy az 1916 nyarán indított orosz Bruszilov-offenzíva miatt a Monarchia kénytelen volt erőinek egy részét átcsoportosítani a keleti frontra, így a déli arcvonal meggyengült.

Az augusztus 4-től 16-ig tartó hatodik isonzói csatában az olasz hadsereg fontos állásokat hódított meg a Doberdó-fennsíkon, elfoglalta Görz városát, a védők kénytelenek voltak feladni a doberdói állások jelentős részét.

Rudolf Alfred Höger: Szuronyroham Doberdónál

A siker kiaknázásához azonban az olaszok nem rendelkeztek kellő utánpótlással, ráadásul – miután 1916. augusztus végén Németország és Olaszország között is beállt a hadiállapot – a védelem megszilárdításában már német katonai erők is közreműködtek. A további olasz áttörési kísérletek ezután rendre kudarcba fulladtak.

A doberdói harcok befejeződését a központi hatalmak sikerét hozó tizenkettedik, egyben utolsó isonzói csata hozta meg. Kimenetelében ezúttal is a keleti fronthelyzet alakulása játszott szerepet, mert a Kerenszkij-offenzíva összeomlása után a központi hatalmak jelentős erőket csoportosíthattak át az olasz frontra.

A hét német és nyolc osztrák–magyar hadosztályból létrejött új hadsereg az Isonzó-front felső szakaszán, Caporettóval szemben, tőle délre a harcedzett 2. és az 1. Isonzó-hadsereg foglalt állást.

1917. október 24-én az isonzói csaták történetében először a központi hatalmak indítottak támadást, s az olasz arcvonal napok alatt összeomlott, a német és osztrák–magyar seregek száz kilométert előrenyomulva elfoglalták Olaszország északkeleti részét. A front csak novemberben, a Piave folyónál stabilizálódott, amikor az olaszok segítséget kaptak az antanttól.

A doberdói csaták iszonyú véráldozatot követeltek, a frontvonal minden méterére 13 elesett vagy sebesült olasz és 8 osztrák-magyar katona jutott. Az itt hősi halált halt magyar katonák pontos száma máig sem ismert. A jelenlegi becslések 500–600 ezerre teszik az első világháborúban hősi halált halt magyar katonák számát, ezeknek mintegy a fele az olasz frontokon esett el.

Az isonzói–doberdói harcok mementójaként szabadságolt magyar katonák kápolnát építettek 1917–1918-ban a Doberdo del Lagóhoz tartozó Visintini faluban. (A Magyar Kápolnát, a Cappella Ungheresét Sólyom László köztársasági elnök avatta fel 2009-ben.) 1918 tavaszán IV. Károly király parancsára négy emlékoszlopot is állítottak a folyó partján az elesettek emlékére.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

Mussolini

• Kosárlabdázással és kertészkedéssel is szívesen töltötték idejüket a legvéresebb kezű diktátorok
• Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
• A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
• Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
• Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
• Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
• Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
• Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
• Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával