Léteztek-e valójában az ókori mítoszok harcosnői, az amazonok?
2022. október 23. 11:52 Múlt-kor
Korábban
A nőgyűlölő és a feminista tradíció
A 19. és 20. századi történetírás hozzáállása az amazonokhoz néhol már zavarba ejtő mértékben letér a tudományos magyarázatok útjáról: érvelésük ilyenkor kimerül annyiban, hogy a harcos nők léte egyszerűen lehetetlen, és biztosan van „racionálisabb” magyarázata az ókori mítosznak.
A 19. és 20. század fordulóján nagy népszerűségre tett szert az a magyarázat, amely szerint az amazonmítoszok valóban a görögök idegen népek harcosaival való találkozásaiban gyökereznek, azonban a szóban forgó harcosok valójában férfiak voltak – azaz a görögök egyszerűen félreismerték az ellenséget.
Peter Paul Rubens: Az amazonok harca (1618)
A szakállas görögökkel szemben borotválkozó hettitákra, illetve a gyakran kevesebb arcszőrzettel bíró kelet-ázsiai lovasnomádokra egyaránt rámutattak a kor történészei, mint olyan lovasíjász ellenségre, akiket a görögök nőknek nézhettek.
Az ilyen magyarázatokkal szemben máig tartják magukat az olyan elméletek, amelyek szerint az amazonokról szóló mítoszokat nem konkrét emberekkel való találkozások ihlették, hanem valamiféle társadalmi igény szülte azokat, például a görögök saját patriarchális társadalmi berendezkedésének igazolása.
Sérült amazon ókori szobra
Ez az elmélet azonban olyan szempontból hibádzik, hogy semmiféle látható szükség nem volt arra, hogy bárkit „meggyőzzenek” életmódjuk helyességéről – a környező népek is ugyanígy működtek, a nők pedig alávetett helyzetben voltak, nekik „nem osztottak lapot” a társadalmi kérdésekben.
Megint más elméletek valamiféle korai, matriarchális berendezkedésű társadalomban látják az amazonmítoszok gyökerét, azonban ilyenek létére semmiféle bizonyíték nincs a térségben. Némileg megalapozottabbnak tűnik az egyes istennők kultuszainak hatása, akiket szerte a görög világban nagy tisztelet övezett, azonban szoros kapcsolatot ezek a kutatások sem tártak fel eleddig.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- Magyarországi pápalátogatások
- Prédikálás miatt jelentette fel Husz Jánost az érsek
- A „Hit védelmezője”, VIII. Henrik még Lutherrel is szembeszállt
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- Másodjára szőrcsuha helyett páncélban zarándokolt IV. Henrik a pápához
- Gátlástalan eszközökkel gyűrték le Itáliát a semmitől vissza nem riadó Borgiák
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap