Legendás győzelmeknek adott otthont az egykori Népstadion

2024. június 12. 17:05 MTI

Több mint hatvan év után bontották le a magyar sport addigi egnagyobb létesítményét, a Népstadiont, amelyet 1953. augusztus 20-án adtak át, és 2002 óta Puskás Ferenc nevét viselte.

Magyarország - Ausztria (4:1) ifjúsági válogatott labdarúgó-mérkőzés 1961. június 11-én (Kép forrása :Fortepan / Móra András)

Korábban

A korai tervek

Még nem készült el ugyan teljesen, de káprázatos pompával adták át az első ötéves terv „nagy vívmányát” a „győzelmes szocializmus” nevében a „dolgozó népnek”. A pompás külsőségek hivatottak feledtetni, hogy hátra volt még 24 szektor, azaz mintegy 22 ezer ülőhely kiépítése, s a pályavilágítás sem volt készen.

Az eseményen - melyre a Szent István napjából az alkotmány ünnepévé változott augusztus 20-án került sor – jelen volt Avery Brundage, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is, bár egy kínos félreértés folytán nem jutott hely számára a díszpáholyban: a városi legenda szerint ennek nem kis szerepe volt abban, hogy az 1960-as olimpia rendezési jogát nem Budapest, hanem Róma kapta. Az ünnepség fénypontja a Budapesti Honvéd és a Szpartak Moszkva közötti barátságos labdarúgó mérkőzés volt, amely a magyar csapat 3-2-es győzelmével végződött.

A Budapesten létesítendő stadion ügyéhez már 1913-ban elnyerte Ferenc József király elvi jóváhagyását a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) akkori két elnöke, gróf Andrássy Gyula és Muzsa Gyula, de a megvalósítást az első világháború meghiúsította. A stadion terveivel az első magyar olimpiai bajnok, az építész Hajós Alfréd 1924-ben a párizsi szellemi olimpián ezüstérmet nyert (úgy, hogy aranyérmet nem adtak ki), de elképzelései papíron maradtak több évtizeden keresztül, bár 1921-ben törvény is született a nemzeti stadion felépítéséről.

Fortepan / Nagy Gyula

A második világháború után, 1945-ben az Országgyűlés megszavazta a stadion költségeit, majd elkészültek az első vázlattervek, amelyek a létesítményt a XIV. kerületi Régi Lóversenytér területére álmodták meg. Az építész Dávid Károly, a statikus Gilyén Jenő volt. Az első kapavágást 1948. június 12-én tették meg, a munkálatok öt évig folytak részben a sportolók és a lakosság társadalmi munkájának igénybe vételével, végül az avatásra – többször módosított befejezési határidők után – 1953. augusztus 20-án került sor.

A stadionhoz vezető bevonulási útvonalon, a Magyar Ifjúság Útján 1958-ig 16, többségében a sportból vett jeleneteket ábrázoló szobrot is elhelyeztek. A szocialista realista stílusú szoborcsoportok a szocialista népköztársaság dicséretét hirdették, a sport mellett a mindennapi életet is bemutatták, így éneklő, táncoló fiatalokat, gránátvetőket, s megörökítették a mezőgazdasági brigádok életét is. (A 16 szobor ma fővárosi védelem alatt áll és a Népstadion szoborparkban látható.)

Az építkezés során a helyszínen készült, előre gyártott elemekkel dolgoztak, 664 ezer köbméter földet mozgattak meg, 45 ezer köbméter betont, 2 és félezer tonna betonvasat dolgoztak be, 24 ezer tribünelemet és közel 15 ezer lépcsőelemet helyeztek el és 150 ezer folyóméter vezetéket fektettek le. A költségek akkori áron 160 millió forintot tettek ki. A lelátókon 78 ezer néző foglalhatott helyet, a tervek szerint százezerre bővítették volna a befogadóképességet, de erre nem került sor.

A létesítmény összterülete 192 916 négyzetméter, a küzdőtér 17 513 négyzetméter. A stadionban labdarúgópálya és nemzetközi versenyek megrendezésére is alkalmas, kiváló minőségű, nyolcsávos atlétikai pálya, ezen felül doppingszoba, 5 öltöző, 160 fős sajtótribün, 130 fős sajtóterem, kétszer 50 fős üveges VIP-páholy, 244 fős VIP-lelátó és 60 fős VIP-terem is volt. A sportolók a déli edzőpályán labdarúgópályát és hatsávos, 400 méteres rekortánpályát is használhattak.

következő oldal 1 / 2