2022. tél: A szeretet mártírjai
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Lefektette az evolúcióelmélet alapjait, de az emberi fajt kihagyta belőle Charles Lyell

2021. november 14. 15:10 MTI

224 éve, 1797. november 14-én született Charles Lyell angol geológus, a darwini evolúcióelmélet ihletője, az uniformitarianizmus népszerűsítője. Saját terepmegfigyelései mellett az európai kontinensen dolgozó geológusok munkájára is támaszkodott, ezért a tárgykör olyan széles és átfogó leírását adta, mint korábban senki. Darwin az elsők között ismerte fel Lyell tudományos munkájának jelentőségét.

Jómódú családból származott, előkelő iskolákba járt, Oxfordban tanult, leginkább a matematika és a geológia érdekelte. A nyarakat utazással és geológiai vizsgálatokkal töltötte. 1817-ben közzétette utazásai során írt jegyzeteit, amelyekben mélyreható geológiai és kulturális megfigyeléseit gyűjtötte össze.

1819-ben diplomával a kezében Londonba utazott, ahol apja kívánságára jogi tanulmányokba kezdett. A megerőltető, folyamatos tanulás során derült fény szemproblémájára és Lyell a szabadban végzett geológiai munkával igyekezett fáradt szemeinek enyhülést szerezni.

1825-ben ügyvéddé avatták, de élete során több időt töltött geológiai kutatásokkal, mint ügyvédi praktizálással.

Egy olyan könyv megírásába fogott, amelyben bebizonyítja, hogy létezik a természetből fakadó, nem természetfeletti magyarázat a geológiai jelenségekre. James Hutton skót geológus írásainak nyomán az a meggyőződése alakult ki, hogy a Föld arculatát nem viharos erejű események alakították.

A hegyeket az erózió koptatja, az üledék lerakódik a tenger fenekére, amely földrengések, vulkánkitörések nyomán a felszínre kerül.

Elméletének bizonyítására 1828-ban geológiai expedícióra indult, bejárta Franciaországot és Itáliát. Ellátogatott Szicíliába, ahol különösen az Etna környékén látott vulkános és földrengéses terület győzte meg arról, hogy a Föld felszínét lassú geológiai folyamatok formálták rendkívül hosszú idő alatt olyanná, amilyennek ő maga is láthatta.

1829-ben visszatért Londonba, ahol azonnal munkához látott, és megalkotta korszakos jelentőségű, A geológia alapelvei című művét, amelynek első kötete 1830-ban látott napvilágot, majd további két kötetet publikált 1831-ben és 1833-ban.

Könyve az uniformitarianizmus (egyneműség tana) gondolatát népszerűsíti, amely szerint mindvégig ugyanazok a folyamatok alakították a Föld felszínét, elsöprő erejű természeti jelenségek feltételezésére nincs szükség.

Ha – ahogy ő hitte – a Föld több százmillió éves, akkor bőven volt idő a nagy léptékű változásokra, nem csak a geológiában, hanem az élőlények világában is.

Saját terepi megfigyelései mellett az európai kontinensen dolgozó geológusok munkájára is jócskán támaszkodott, ezért a tárgykör olyan széles és átfogó leírását adta, mint korábban senki. Darwin volt az elsők egyike, aki Lyell jelentőségét felismerte és A fajok eredetében több helyen felhasználta eredményeit.

Lyell ennek ellenére nem osztotta Darwin evolúciós elméletét, de hatása alól sem vonhatta ki magát. Feltevése szerint minden faj egyetlen pártól származhatott, és egymás után keletkezhettek ott, ahol erre megfelelőek voltak a feltételek.

A Földön valaha élt fajok közül a legtöbb kihalását a riválisokkal folytatott harc – elsősorban a táplálékért – okozhatta. Az emberi fajt egyedinek, az állatvilágtól különbözőnek tartotta.

Lyell életének fő műve összesen 12 kiadást ért meg. Munkájának elismeréseképpen 1848-ban lovagi, majd 1864-ben baronet (egyfajta öröklődő lovagi) címet kapott. 1875. február 22-én hunyt el, a Westminster Apátságban helyezték örök nyugalomra.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2022. tél: A szeretet mártírjai
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Alexander Craig portréja a geológusrólDarwint evolúciós elmélete a karikatúrák céltáblájává tette – ezzel szemben Lyell az emberi fajt élete végéig külön kategóriába sorolta
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár