Közel ötezer embert tartóztatott le a szesztilalom álruhás szuperügynöke
2021. december 23. 15:10 Kanyó Ferenc
Korábban
A messziről jött ember
Izzy Einstein vagy eredeti nevén Isidor Einstein Zassowban, Ausztria-Magyarországon látta meg a napvilágot. 1901-ben még fiatalemberként döntött úgy, hogy kivándorol az Egyesült Államokba. Dolgozott postai hivatalnokként, de bolti eladóként is. Sem a háttere, sem pedig a képzettsége nem tette volna lehetővé, hogy rendfenntartói munkában vegyen részt, ám Izzy Einsteinnek volt egy nagyon komoly előnye: számtalan nyelven beszélt.
Az anyanyelve a jiddis volt, emellett tudott angolul, németül, magyarul, lengyelül és egy kicsit oroszul is. Az új törvény miatt az emberhiányban szenvedő hatóságok örömmel fogadtak a soraikba olyasvalakit, aki számos bevándorlóval szót értett.
Einstein külsőleg sem tűnt annak a figurának, aki hatékonyan léphetett fel a szesztilalom megszegőivel szemben. A rendelkezés bevezetésekor már 40 éves múlt. Fegyvert sem igen viselt, mégis csaknem ötezer embert sikerült letartóztatnia, s az elítélési rátája 95%-os volt. Működése eredményeképpen több mint ötmillió gallon italt foglaltak le, ami akkori értéken közel 15 millió dollárt jelentett.
A lenyűgöző statisztika mögött persze nem annyira szokatlan, ám általa életvitelszerűen alkalmazott módszer állt: Izzy Einstein ugyanis álruhában dolgozott. Egy távoli unokatestvére – aki komikusként kereste a kenyerét – adta az ötletet számára, így alkoholt szimatoló ügynökként ő sem ment a szomszédba, ha valaki másnak a személyét kellett magára öltenie.
Emellett maga mellé vette Moe W. Smitht, aki állandó partnerévé vált a felderítései során. Moe is volt korábban már minden: biztosítási ügynökként, bokszolóként, de egy éjszakai klub menedzsereként is kipróbálta magát, végül ügynöknek állt. Külseje nem sokban különbözött Einsteinétől, ő is kövérkés és veszélytelen alaknak látszott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.