Kis ország, 167 olimpiai arany és számos rekord - magyar a második legnagyobb sportnemzet

2016. augusztus 5. 12:09 Csernus Szilveszter

Korábban

Miben vagyunk világelsők?

Az olimpián szereplő sportágaknak mind van egy-egy legfélelmetesebb ellenfele, úgynevezett „nation to beat”-je. Magyarország négy sportágban vezeti ezt az örökranglistát: öttusában, kardvívásban, férfi labdarúgásban, de legismertebb csapatsportban elért sikereink a vízilabdához kötődnek. Hazánk már a második, vízilabdát is a számai között tudó olimpiától napjainkig minden lehetséges alkalommal szerepeltette csapatát a játékokon. A sportágban az 1920-as évek óta tartozunk az élbolyhoz. A budai uszoda névadója, Komjádi Béla szövetségi kapitány keze alatt csiszolódott világverővé az első sikeres válogatott csapat: 1932-ben, Los Angelesben – négy évvel egy elvesztett olimpiai döntő után – állhatott magyar csapat először a dobogó tetejére. 1936-ban újfent az immáron hazai pályán játszó németek legyőzésén át törtek utat az aranyéremig a fiúk. „Hitler olimpiáján” végül a harmadik helyen végeztünk az éremtáblázaton.

A világháború okozta szünet után hamar kiderült, hogy a magyar uszodákból könnyen össze lehet állítani egy világelső pólócsapatot. 1952-ben Helsinkiben a Rajki Béla vezette alakulat ismét egy ezüstérmet cserélt aranyszínűre négy év után. De a finn rendezésű olimpia nem csak erről híres: ez volt Magyarország eddigi legsikeresebb szereplése. A tizenhat arany- és huszonhat egyéb érem mellett az éremtáblázaton ismételten elért harmadik helyezés ma is megdobogtatja a szurkolói szíveket.

Helsinkiben mutatkozott be – többek között – az Aranycsapat is. A már olimpiai bajnok Puskásék egy évre rá elért 6-3-as győzelme mellett minden bizonnyal a helsinki aranyeső is ott lebegett Nagy Imre miniszterelnök szeme előtt amikor közmondást alkotva kijelentette: „Magyarország sportnagyhatalom”.

Az 1950-es évek kemény diktatúrájában a sportban joggal keresett várva vágyott sikerélményt minden magyar – különösen az 1956 november végén kezdődő melbourne-i olimpián. Vízilabdázóink ott a Szovjetuniót a hat csapat részvételével zajló, hatos döntőben verték meg. Ez a soha le nem fújt meccs kapta a médiában a „melbourne-i vérfürdő” („Blood in the water”) elnevezést. Az aranyérmet nyert csapat egy része sok más magyarral együtt nem is tért haza többé Ausztráliából. Az így meggyengült vízilabda válogatottunk a híres Gyarmati-Kárpáti kettős vezetésével 1964-ben immár a Szovjetuniót hagyta maga mögött a döntőben – begyűjtve a sportág ötödik magyar olimpiai aranyérmét.

A háromszoros olimpiai bajnokok sorába belépő páros szövetségi kapitányként, illetve edzőként is aranyéremig juttatta a magyar csapatot 1976-ban, Montréalban. A következő olimpiai sikerig azonban a Kemény-éráig kellett várnia a nagyérdeműnek. Ám nem akárhogyan tört meg a 24 éves csönd: a magyar csapat zsinórban háromszor (2000, 2004, 2008) állt fel a dobogó tetejére, kilencre emelve győzelmeink számát. Közülük hatan csatlakoztak az addig Gyarmati Dezső és Kárpáti György alkotta háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázóink táborához. Ilyen teljesítményre csak Nagy-Britannia vízilabdacsapata volt képes a XX. század legelején – ám a sportág akkor még igencsak gyerekcipőben járt.

előző oldal következő oldal 3 / 4