Kimerítette a népirtás fogalmát a csecsenek és ingusok 1944-es deportálása

2021. február 23. 14:15 Múlt-kor

"A mai napon, február 23-án hajnaltájt megkezdtük a csecsenek és ingusok kitelepítését. Az akció különösebb zavaró események nélkül, normálisan folyik. Csupán hat személy kísérelt meg ellenállni, aminek fegyveres úton véget vetettünk. Letartóztatásokra is sor került. Azok közül, akiket eleve ki akartunk vonni a forgalomból, 842 embert őrizetbe vettünk. Délelőtt 11 órára már 94 ezer 741 embert szállítottunk el lakóhelyéről" - írta Berija 1944. február 23-án. 77 évvel ezelőtt Sztálin megbízásából a szovjet titkosrendőrség vezetője, Lavrentyij Berija utasítást adott a csecsenek és ingusok áttelepítésére: az 1944 februárjában elkezdett tervszerű akcióval összesen félmillió embert deportáltak vagonokban Kazahsztánba és Kirgíziába. A kitelepítésnek ellenszegülőket a helyszínen agyonlőtték, s ugyanígy tettek Berija pribékjei a hegyekbe menekülő szökevényekkel. A csecsenek szerint 1944-ben genocídium zajlott a csecsen nép ellen, majd 2004-ben az Európai Parlament is úgy határozott, hogy a deportálás kimerítette a népirtás fogalmát.

Korábban

Felkelés német segítséggel

A sztálini terror fokozódása, a kirakatperek, a tömeges kivégzések és a gulágok megtöltése 10-20 évre elítélt ártatlan emberek millióival kiábrándította a Sztálin birodalmával szomszédos országok népeit a "szovjet modellből". A harmincas években parasztok ezrei szöktek át a terror elől a határokon. Ebből adódott, hogy Moszkva kémkedéssel gyanúsította a nemzetiségeket. A határokból "védőfalak" lettek, a határvidékekből pedig biztonsági zónák, amelyekből ki kellett telepíteni a hatalom iránt nem lojális népcsoportokat.

1941 és 1944 között Sztálin egymás után telepítette át a volgai németeket, a krími tatárokat, a meseteket, kalmüköket, balkárokat, kurdokat, csecseneket és ingusokat. Az indoklás minden esetben ugyanaz volt: szét kellett zúzni a náci ellenséggel kollaboráló "szabotőröket és kémeket". Vjacseszlav Molotov egykori külügyminiszter még a 70-es években sem átallotta ezzel a hajmeresztő érvvel igazolni a barbár intézkedéseket.

Pedig a bolsevik hatalom első évtizedében még viszonylag jól bántak a nemzetiségekkel. Az úgynevezett "korenyizacija" (őslakosokkal való feltöltés) politikája a kisebbségi népek kulturális felvirágzásához vezetett. A nemzeti köztársaságok és autonóm területek létrehozásával, nemzeti iskolák hálózatával, a helyi párt- és állami apparátus nemzetiségi káderekkel való feltöltésével Moszkva a nemzeti jelleget helyezte előtérbe Ukrajnától Tádzsikisztánig.

Csecsen gerillák a központi hatalom ellen

A 30-as évek elején, a kollektivizálás erőltetésével együtt járt a csecsenek nemzeti és vallási szokásainak kriminalizálása, amit ők a nemzeti sajátosságaik és életmódjuk elleni merényletnek tekintették, és heves ellenállást tanúsítottak. A szovjethatalom emiatt teljesen összeomlott Csecsenföldön. A csecsenek 1940 decemberében felkelést robbantottak ki a Csecsen-Ingus Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság területén az egykori Komszomol-tag költő-újságíró, Kasan Iszrailov vezetésével, amely 1942-ben, az Észak-Kaukázus elleni német offenzíva során tetőzött és 1944-ig tartott.

A Finnország elleni téli háborúban elkövetett szovjet hadvezetési hibákon felbátorodva Iszrailov Husszein nevű testvérével úgy döntött, tábort hoznak létre gerillamozgalmuk számára Csecsenföld délkeleti, hegyvidéki részén. Miután a Harmadik Birodalom 1941. június 22-én megindította a Szovjetunió elleni Barbarossa hadműveletet, a két testvér összesen 41 találkozót szervezett harcuk tömegbázisának kiszélesítésére. Ami igen sikeres lett: a nyár közepén már ötezer gerillára és 25 ezer szimpatizánsra számíthatott a csecsen vezér, egyes részeken például a férfi lakosság 80 százaléka vett részt a felkelésben.

Ezt Moszkva nem hagyhatta szó nélkül, a Vörös Hadsereg válaszul szőnyegbombázást hajtott végre a lázadók ellen, komoly emberveszteséget okozva a civil lakosság körében. A csecsenek és ingusok fegyveres harcát hamarosan tizenegy nagyobb kaukázusi népre terjesztették ki, sőt a lázadás következtében több tízezer - néhány forrás szerint mintegy 63 ezer -, a Vörös Hadseregben szolgáló ingus és csecsen katona dezertált.

következő oldal 1 / 2