2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Kilenc uralkodó a középkorból, akit csak „Nagy” néven emlegetett az utókor

2017. augusztus 30. 15:51

A magyar király, aki kétszer vonult be Nápolyba

A középkori magyar állam fénykora kétségtelenül Nagy Lajos uralkodásának évtizedeire esik. Ugyan 1342-82 közti regnálása során mindössze három „békés éve” volt a magyar királynak, ezen hadjáratok szinte kivétel nélkül az országhatárokon kívül folytak. Megerősítette a magyar fennhatóságot az észak-balkáni államok fölött, visszafoglalta a dalmát tengerpartot Velencétől, sőt uralkodása végén még a törökökkel is szembeszállt.

Nevéhez fűződik a középkori magyar hadtörténelem valószínűleg legnagyobb – talán csak II. András kereszteshadjáratához, illetve Mátyás hódításaihoz fogható – vállalkozása is: Öccse, András herceg meggyilkolása után két hadjáratot is vezetett Itáliába, a Nápolyi Királyság meghódítására. Bár Lajos seregei mindkétszer sikeresen elfoglalták az országot, a hódításokat nem sikerült megtartani, így a „gyűlölt rokon”, Nápolyi Johanna királynő mindkétszer visszatérhetett trónjára.

A jelentős törvényeket is hozó Lajos 1370-ben, nagybátyja, III. Kázmér halálát követően a lengyel trónt is megörökölte, így egy rövid időre a két nagy közép-európai ország perszonálunióba került egymással. Lajosnak – számos magyar királyhoz hasonlóan – nem született törvényes fiúgyermeke. Trónjain két lánya követte őt: Magyarországon Mária nyerte el a koronát, míg Lengyelország élére a később szentként tisztelt Hedvig került.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Nagy Lajos feltételezett koponyacsontja alapján készített arcrekonstrukcióNagy Lajos harcban a törökökkel
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár