Kilenc fegyver, amellyel az ókori Egyiptom világverő hatalommá vált
2020. december 10. 08:36 Múlt-kor
Korábban
A buzogány-bárd
A régészek egy egészen egyedi egyiptomi fegyver létezésére is találtak bizonyítékot: a bárd és a buzogány különös ötvözetére. A kőfejjel ellátott ütőfegyverek már Kr. e. 6000-től bizonyíthatóan jelen voltak Egyiptomban, az Újbirodalom idején azonban a súlyos, immár tömör fa fejből egy hajlított bronz penge is kiállt.
„Ez egy tisztán egyiptomi fegyver” – mondta el Elliott. „Lényegét tekintve egy bárd, amely mögött még több erő van.” A különleges fegyvert két kézzel használhatták körívesen lendítve, az ellenség kardjának eltörésére, illetve a legerősebb bronzpáncélokat is átzúzhatták vele.
A rövid kard
A kardok és tőrök egyáltalán nem voltak elterjedt fegyverek Egyiptomban azelőtt, hogy a hükszoszok megismertették az országgal a bronzöntés mesterfogásait. Csak ezt követően vált lehetségessé olyan kardpengéket készíteni, amelyek képesek voltak kiállni a csaták megpróbáltatásait.
Mivel a bronz nem számít a legkeményebb fémnek, a legtöbb kardot egyetlen darabként öntötték, a hegytől a markolatig, hogy csökkentsék a törés valószínűségét.
Az egyiptomi rövid kardoknak két gyakori típusa volt. Az egyik tőrszerű alakot öltött, és éles szögű, szúrásra szolgáló hegyben végződött, és a legközelebbi távolságokból alkalmazták csak. A másik hosszabb volt, pengéje egyenletes szélességű volt, és kerekebb, „vajazókés” hegyben végződött.
Ez a kardtípus a nagy, íves vágásokra volt optimális, biztonságosabb távolságból, és megfelelően erős volt ahhoz, hogy ne csorbuljon vagy törjön akkor, ha keményebb felületet, például pajzsot vagy csontot ért.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- 86 ezerszer fordult a Föld körül a Mir űrállomás
- Semmi sem dőlt még el Jaltában Európa felosztásáról
- Három kráter őrzi a tragikusan elhunyt Apollo-1 legénység emlékét a Holdon
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap