Kegyetlen megtorló hadjárattal tudta csak megszilárdítani hatalmát Anglia felett Hódító Vilmos

2018. december 10. 16:41 Múlt-kor

Korábban

Riadalom és döbbenet

A hadjáratnak kettős célja volt. Vilmos egyrészt elő akarta csalogatni a felkelőket, másrészt a régió nyersanyagainak és élelmiszerkészleteinek elpusztításával véget akart vetni a sorozatos lázadásoknak azzal, hogy a jövőbeni felkelőknek – vagy akár a betolakodó vikingeknek – ne legyen miből ellátniuk magukat. Ezzel voltaképpen beismerte, hogy korábbi északi politikája kudarcot vallott. Két alkalommal a sajátjaik közül való vezetővel igyekezett pacifikálni az északiakat eredménytelenül, majd egyetlen katonai erővel történt kísérletéből költséges vereség kerekedett. Vilmos végül a pusztítás stratégiája mellett döntött: ha Northumbria nem lehet az övé, nem hagy ott semmit ellenségeinek sem.

Az „elpusztítás” nem csupán hatásos volt, de költséghatékony is: Vilmos seregei egy 100 mérföld (160 kilométer) széles területen csaptak le, egészen a Tyne folyóig. Worcesteri János 12. századi krónikás szerint olyan kevés volt az élelem a pusztítást követően, hogy az emberek nem csupán lovat, kutyát és macskát ettek, de emberhúst is. Kortársa, Orderic Vitalis szerint 100 000 ember életét is követelhette az éhínség a következő hónapok során – ez Anglia teljes lakosságának igen jelentős részét jelentené. Habár joggal kételkedhetünk Orderic kerek becslésében, a több tízezres nagyságrend egyáltalán nem tűnik nehezen hihetőnek – „az észak elpusztítása” így a hirosimai atombomba halálos áldozatainak számával is vetekedhetett.

Míg Vilmos dühének nagy részét Yorkshire és az északkeleti területek kellett, hogy elviseljék, Lincolnshire, Cheshire, Staffordshire és Shropshire is szenvedett. A kialakuló menekültválság során északról érkezett emberek tűntek fel még a worcestershire-i Evesham apátságban is, ahol Æthelwig apát tábort létesített számukra és ételosztás folyt. Az apátság krónikája rögzíti azt is, hogy az éhező menekültek közül sokan meghaltak nem sokkal érkezésük után, mert „túl mohón ették az ételt”, és hogy a szerzeteseknek naponta öt-hat embert is el kellett temetniük.

A végigdúlt régiónak hosszú időbe telt helyreállnia. A szintén a 12. században író Durhami Symeon szerint a pusztítást követő 9 évben Durham és York között egyetlen falu sem volt lakott, a vidék pedig üres volt, és senki sem művelte. Még 16 évvel később is, 1086-ban, amikor a Domesday Book nevű hatalmas országos összeírás elkészült, Yorkshire földjeinek egyharmadát továbbra is „pusztának” („vasta”) nevezi.

Mindössze néhány hét leforgása alatt Vilmos tehát nem csupán tisztán bemutatta, mi vár az ellene szegülőkre, de egyúttal kioltotta az ellenállók minden reményét arra, hogy valaha lesz még esélyük elűzni a megszállókat. Való igaz, hogy voltak később is lázadások Vilmos hatalma ellen, de az 1069-eshez hasonló léptékű válsággal soha többé nem nézett szembe. Amit Hastings jövendölt, „az észak elpusztítása” véglegesítette: a normannok maradtak Anglia urai.

előző oldal 4 / 4