A XIX. század végétől kezdve számos magyar színházművész próbált idegenben szerencsét. Néhányan az amerikai filmipar hívására kerekedtek fel, legtöbbjük azonban kényszerből távozott. Sokan a napi gondok elől menekültek, vagy politikai meggyőződésük miatt hagyták el hazájukat. A kárörvendők boldog kórusa mindeközben azt fújta: hát nem lett volna jobb Magyarországon maradni?! Nem tudni, hogy Kabos Gyula feltette-e magának ezt a kérdést küzdelmes amerikai éveiben, de az biztos: neki valóban nem volt sok választása. 

1938. május 29-én életbe lépett a társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról szóló 1938. évi XV. törvénycikk, amely kimondta, hogy a szellemi szabadfoglalkozású pályák legfeljebb húsz százalékát foglalhatják el zsidók. Az első zsidótörvény betartatására létrehozott Színművészeti és Filmművészeti Kamara feladatát pedig így határozták meg: „a színművészet és a filmművészet körében a nemzeti szellem és a keresztény erkölcs követelményeinek érvényre juttatása és biztosítása.” Kabos bizonyára tapasztalta, hogy lassan elfogy körülötte a levegő, és nem keresik meg újabb szerződésekkel, ezért úgy döntött, hogy 1938 őszén az Amerikai Egyesült Államokba utazik turnézni. Erről 1938. október 16-án tudósította olvasóit a Pesti Napló. „Azért megyek ki, hogy végigjárjam Amerikában a magyarlakta helyeket” – nyilatkozta a színész. Arról is beszélt, hogy Hollywoodba nem akar menni, ahová egyébként már többször is hívták: „Először akkor küldtek számomra szerződést, amikor leszerződtették Lukács Pált. Ő kiment, én itthon maradtam. Nem sajnálom, hogy nem utaztam akkor Amerikába. Éveken keresztül mulattattam az embereket, és ha el tudtam velük feledtetni bajaikat, amiket esetleg éreztek, nem éltem hiába.”

Abgang taps nélkül

Az őszi elutazásból nem lett semmi, végül csak 1939. január 21-én hagyta el Magyarországot. Búcsújáról Az Est 1939. január 24-én kiadott számában Kristóf Károly számolt be szívbe markolóan: „Ilyenkor interjút adnak a művész urak, és elmondják terveiket és reményeiket. Kabos nem mondott semmit, csak nézett, nézte a pályaudvaron sürgő-forgó közönséget. Mindenki felismerte. – A Kabos! – mondták, s hozzátették: – biztosan vidékre utazik vendégszerepelni! Egy kicsit távoli vidékre, az óceánon túlra, magyarlakta területekre. […] Elment a Kabos Amerikába, a közönség hálás visszaemlékezésével a tarsolyában. Első esetben történt, hogy nem volt kacagtató, hatásos [a távozása a színről, vagyis az] »Abgang«-ja, ahogy színházi nyelven mondják.”
De nem sikerült jobban az amerikai belépő sem. „Nagy szeretettel jöttem, mert elsősorban azt a végtelen jóakaratot szeretném viszonozni, amit az amerikai magyarság filmjeim iránt tanúsított. Legjobban annak örülnék, ha mindenkivel külön-külön kezet szoríthatnék és megismerkedhetnék. Minthogy azonban ennek teljes egészbeni megvalósítása majdnem lehetetlen, a legjobb, amit tehetek az, hogy valószínűleg személyes fellépések keretében mutatkozom be az Egyesült Államok magyarlakta helyein, és ily módon közelebbről megismerve, őszinte hálám jeléül néhány élvezetes órát igyekszem szerezni a magyar közönségnek” – nyilatkozta New Yorkba érkezésekor. Ám ez nem sokban különbözött azoktól a megszólalásoktól, amelyeket a huszadik század első felében magyar színészek tettek amerikai vendégjátékuk előtt. Kabos azért némileg előnyben volt, mert három filmjét is magával vitte, ezzel előre biztosította előadóestjének vázát. 

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2023. tél számában olvasható.