Jekatyerina Budanova, a szovjetek első női ászpilótája, akit elfeledett a történelem

„Mostantól egész életemet az aljas náci szörnyetegek elleni harcnak szentelem” – írta egy húgának címzett levélben Jekatyerina Budanova a második világháború elején. „Ha sorsom a pusztulás, halálom sokba fog kerülni az ellenségnek. Szárnyas „Jakom” jó gép, kettőnk élete elválaszthatatlanul összetartozik – ha kell, mindketten hősként halunk meg.”

Jóslatértékű levél volt. 1943. július 19-én ellenséges vadászrepülők lelőtték Budanova Jakovlev Jak–1 típusú repülőgépét, a 26 éves pilótanő pedig életét vesztette. Budanova a világ egyik első női ászpilótája volt, és a szintén szovjet Lígyija Litvjákkal együtt a legsikeresebbek közé tartozik napjainkban is. A tény, hogy Budanova ilyen teljesítményt tudott nyújtani, a szovjet haderő hajlandóságát mutatja a nők harcba engedésére minden szinten és fegyvernemben, egy olyan időben, amikor ez a nyugati országokban nem jöhetett szóba.

Budanova és női bajtársai bőven szembesültek akadályokkal útjuk során, beleértve feletteseik rosszallását és az állam részéről az elismerés hiányát. A háborút nők segítségével nyerte meg a Szovjetunió, de a szovjet vezetés nem akarta, hogy a történetírás erről megemlékezzen. Habár több ezer nő harcolt a bolsevik oldalon az orosz polgárháborúban (1917-1922), csak az 1939-es, általános hadkötelezettségről szóló törvény életbe lépését követően vált lehetővé hivatalosan a nők számára a katonai szolgálat. Ez a törvény is inkább elméletben, mint gyakorlatban tette ezt lehetővé: az 1941. júniusi német invázió idején igen kevés nő szolgált még a Vörös Hadseregben.

„A Vörös Hadsereg toborzói nagy mértékben vonakodtak attól, hogy nőket is bevegyenek a katonasághoz, annak ellenére, hogy több ezren jelentkeztek, mert joguknak és kötelességüknek érezték, hogy fegyvert fogjanak a szovjet haza védelmében” – mondja Roger D. Marwick, az újkori európai történelem professzora az ausztráliai Newcastle-i Egyetemen. A „Szovjet nők a frontvonalban a második világháborúban” című könyv társszerzője hozzáteszi, hogy miután a nők bebizonyították, hogy képesek bármilyen feladat elvégzésére – a mesterlövész tevékenységtől a légvédelmi lövegek kezeléséig –, kivívták parancsnokaik tiszteletét.

Ez igaz volt a repülőkön szolgáló nőkre is. Budanova, a legtöbb női pilótához hasonlóan, egy civil repülőklub tagja volt a háború előtt, ahol megszerezte pilótaengedélyét, később pedig oktatóként helyezkedett el. A női pilóták iránt egyfajta rajongás kezdődött országszerte, ahogy egyre több nő kezdett el a nehéziparban is dolgozni az 1930-as években. 1938-ban egy állami propagandaakció keretében egy kizárólag nőkből álló személyzet keresztülrepült az országon egy Rogyina (Haza) névre keresztelt Tupoljev ANT–37 típusú bombázóval, amellyel azonban a rossz látási viszonyok miatt kényszerleszállást kellett végrehajtaniuk Szibériában. Ennek ellenére a nők által egyhuzamban repült táv világrekordját állították fel.

A Rogyina navigátora, Marina Raszkova három női repülőezredet is létrehozott később, köztük azt is, amelyben Budanova repült. Míg ezeket inkább tartalék szerepkörre szánták, a háború elején elszenvedett nagy szovjet veszteségek miatt a női pilóták egyre több bevetésen vettek részt, és egyre inkább integrálták őket a férfi egységekbe. Budanova is végül egy vegyes egységhez került, és elnyerte a „magányos farkas”, avagy saját hatáskörű repülésekhez való jogot, amely addig csak a legjobb férfi pilótákat illette meg. Ilyen esetekben például erősítés nélkül végeztek járőröző repüléseket, írja Kristal Alfonso amerikai kutató tanulmányában, amely a „Femme Fatale: A nők harcban betöltött szerepe és a jövőbeni amerikai katonai műveletek szempontjából levont eljárásmódbeli következtetések vizsgálata” címet viseli.

Azonban még ezen a magas szinten is lekicsinylően tudtak viselkedni a férfiak a női pilótákkal szemben. „Bizalmatlanul fogadtak minket a hadosztálynál” – emlékezett vissza a század navigátora, Galina Olhovszkaja. „A férfi pilóták nem tudták elfogadni annak gondolatát, hogy a férfiakhoz hasonlóan a lányok közt is voltak olyanok, akik a bonyolult eszközök kezelését elsajátították, és bármilyen harci feladat végrehajtására képesek.” Időnként az is előfordult, hogy a férfi pilóták repülőikkel lecsaptak a nők repülőalakzataira, amitől azok kénytelenek voltak szétszóródni.

A zaklatás és megvetés ellenére továbbra is nők ezrei csatlakoztak a szovjet haderőhöz. A háború végére becsült számuk már 800 000 körül járt. Míg a legtöbben hagyományos női szerepeket töltöttek be, és ápolóként, szakácsként, vagy titkárként dolgoztak, sokan harcoltak a fronton is. Az emberanyag égető szükségét érző Szovjetunió több nőt küldött harcba, mint bármely ország azelőtt vagy azóta, írja Ljuba Vinogradova orosz kutató „Bosszúálló angyalok: a Szovjetunió fiatal női mesterlövészei” című könyvében.

Amellett azonban, hogy néhány katonanő teljesítményét propagandacélból kiemelte, a szovjet állam többnyire igyekezett elkendőzni tevékenységüket. „Ez jórészt azért volt, mert nem akarták, hogy a Vörös Hadsereg gyengének tűnjön attól, hogy nőket is toboroz” – mondja Marwick. „Ennél is alapvetőbb szinten pedig nem akartak a nőkben olyan elvárásokat ébreszteni, hogy maradandó vagy frontvonalbeli helyük lesz a haderőben.”

A gyengének tűnéstől való félelem igencsak alaptalannak tűnik, ha hihetünk a német beszámolóknak. Ők „'természetellenesként' tekintettek a fegyveres szovjet nőkre, így lelkiismeret-furdalás nélkül lőtték le ezeket a 'kártékony állatokat', amint elfogták őket” – írja D'Ann Campbell amerikai történész „Nők a harcban: A második világháború tapasztalata az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és a Szovjetunióban” című tanulmányában.

Habár az Egyesült Államok nem engedte, hogy katonanői harcoljanak, egy, a szárazföldi haderő vezérkari főnöke, George C. Marshall által lefolytatott kísérlet szerint a vegyes egységek jobban teljesítettek a gyakorlatban, mint a csak férfiakból állók. Míg az amerikai és brit nők a megszokott szerepeket betölthették hazájuk haderőjében, fegyvert nem foghattak, illetve a nehézfegyverek kezelésében nem lehettek ők azok, akik a lövést végrehajtják. „Ami megakadályozta a briteket, amerikaiakat és németeket abban, hogy a légvédelmi lövegeken nő húzza meg az elsütőbillentyűt, a nemi szerepekhez való hozzáállásuk volt – egy olyan hozzáállás, amelyet még nem változtatott meg a szükség” – írja Campbell. „A fiatal férfiak ráadásul saját férfiasságuk bizonyítékaként tekintettek a katonai szolgálatra, a férfikor tanúsítványaként. Ha nők is meg tudják csinálni, akkor nem valami férfias.”

A szovjet nők azonban csinálták, sokszor rendkívül nagy veszélynek kitéve magukat. Marwick megjegyzi, az éjszakai bombázók személyzeteként szolgáló nők „igazán új és veszélyes úton jártak, amikor felszálltak a levegőbe apró, sérülékeny kétfedeles repülőgépeiken”, továbbá azt is, hogy a harcoló nők majdnem biztosak lehettek abban, hogy megkínozzák és megölik őket elfogásuk esetén a németek, „akik félelmetes amazonoknak tartották őket.”

Budanova német pilóták keze által esett el, de csak azután, hogy többet maga is lelőtt. 1943. július 19-én több pilótatársával együtt bombázókat kísértek Ukrajna felett. A bombázók sikeresen végrehajtották feladatukat, a visszafelé vezető úton azonban három német vadászrepülő támadta meg az alakzatot. Budanova felvette velük a harcot: egyet lelőtt, és egy másikat is eltalált, de saját gépe is súlyos kárt szenvedett. A luhanszki területben található Novokrasznyivka település közelében ért földet. A helyiek még életben találtak rá, de az orvosi segítség megérkezése előtt meghalt. Habár a pontos számok továbbra is vita tárgyát képezik, a legtöbb becslés szerint Budanova öt vagy hat ellenséges repülőt lőtt le egyedül, és négy csoportosan aratott légi győzelemben volt része.

Habár Budanova és a hozzá hasonló nők teljesítményét széles körben ünnepelték, a háború végén a nők által végzett tevékenységet csendben a szőnyeg alá seperték. Már a végső győzelem előtt arról írt a szovjet állampárt hivatalos lapja, a Pravda, hogy a katonanőknek nem szabad „megfeledkezniük elsődleges kötelességükről az ország és az állam felé – az anyaságról.” A katonaként szolgáló nőket leszerelték, és civil állásokban kellett elhelyezkedniük – az óriási háborús emberveszteség – becslések szerint 27 millió halott – miatt itt is volt számukra bőven hely.

„A háborús körülmények között ideiglenesen megkérdőjeleződtek a hagyományos nemi szerepek, de amint látótávolságba került a győzelem, ismét az ország újbóli benépesítéséhez és újjáépítéséhez volt rájuk szükség” – mondja Marwick. „Hosszú távon – az 1960-as években, és azon túl – a nők olyan szerepeket vállaltak a munkaerőpiacon, amelyekért a nyugati nőknek külön meg kellett küzdeniük, különösen a mérnöki szakmákban és az orvostudományban. De még a Szovjetunióban is a férfiak domináltak továbbra is a felügyelői és vezetői pozíciókban.”

A mai orosz haderőben szolgálhatnak nők, azonban itt is a szexizmus különféle formáival kell szembenézniük, mint például az állami beleegyezéssel tartott katonai szépségversenyeken való részvételre történő buzdítással. A múltban és a jelenben egyaránt lehettek „amazonok” a nők, de ugyanakkor elvárták és elvárják tőlük azt is, hogy nőies anyák legyenek. Míg Budanova posztumusz megkapta 1993-ban az Oroszországi Föderáció Hőse kitüntetést (a Szovjetunió Hőse érdemrend utódát), tetteiről ma is igen kevéssé emlékezik meg a szovjet, illetve orosz történetírás.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban

• Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
• Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
• Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
• Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
• A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
• Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
• Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
• 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
• Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait