Japán halálos harcosnői: kik voltak az onna-bugeisák?

Az onna-bugeisák kiképzése gyakorlatilag azonos volt a szamurájokéval, bár a nők körében kedveltebb fegyver volt a kardszerű pengével ellátott lándzsa, a naginata. Az évszázadok során rengetegszer harcoltak a férfiak mellett, és ugyanazok a szabályok és kötelességek vonatkoztak rájuk is. Az egyik első onna-bugeisa a legendás Dzsingú császárnő volt, aki a források szerint Koreába is vezetett hadjáratot Kr. u. 200 körül. A japán társadalom hagyományos női szerepei alól a Dzsingúhoz hasonló nők kivételt jelentettek, erősnek és függetlennek tartották őket.

Az onna-bugeisák később is feltűnnek a japán történelemben. 1180 és 1185 között két nagy hatalmú klán, a Minamotók és a Tairák között folyt az úgynevezett Gempei-háború, amelyben a Minamotók kerekedtek felül, amivel létrejött a hét évszázadon át fennálló sógunátus. Ez részben egy köztük harcoló onna-bugeisa, Tomoe Gozen érdeme is volt. Róla kortársai azt írták, elképesztő harci tehetséggel áldotta meg a sors, és rendkívül intelligens is volt. Kiváló íjász hírében állt és jól harcolt lóháton, kedvenc fegyvere a katana nevű hosszú kard volt. A csatatéren emellett bizonyította vezetői képességeit is, aminek eredményeképpen idővel Japán első igazi tábornokává nevezte ki a Minamoto-klán. 1184-ben maga vezetett 300 Minamoto-szamurájt 2000 Taira klánbéli harcos ellen, és egyike volt a csata öt túlélőjének. Ugyanebben az évben az avazui (ma Ócu) csatában a Muszasi-klán legelőkelőbb harcosát, Honda no Morosigét győzte le, levágott fejét pedig megtartotta győzelme emlékéül.

Keveset tudunk Tomoe Gozen sorsáról ezután a csata után. Egyes beszámolók szerint maga is elesett az ütközetben, mások szerint túlélte, és Morosige fejével ellovagolt. Néhány forrás azt is tudni véli, hogy a későbbiekben feleségül ment egy szamurájhoz, majd férje halála után apácának állt.

A Tomoe Gozen utáni évszázadok voltak az onna-bugeisák virágkora. A női harcosok tették ki a harcos osztály egy igen jelentős részét, a falvak védelmezőiként. Japán-szerte kiképzőközpontokat nyitottak, ahol fiatal nőket tanítottak a háború művészetére és a naginata használatára. A szigetország összes klánjának harcosai között voltak onna-bugeisák.

Miután a sógunt adó Tokugava-klán és a császári udvar közötti feszültség a tetőfokára hágott 1868-ban, a Tokugavák oldalán álló Aizu régió vezetői rögtönözve létrehoztak egy női harcosokból álló egységet, melyet utólag Dzsositainak („nők serege”) neveztek el. A külön egységre azért volt szükség, mert a nők nem harcolhattak az aizui sereg hivatalos tagjaiként. A Dzsositai vezetője egy Nakano Takeko nevű, mindössze huszonegy éves onna-bugeisa volt. Takeko magasan képzett volt a naginata használatában, emellett egész élete folyamán kiváló oktatásban részesült, mivel édesapja a császári udvarban magas rangú tisztviselő volt. Az Aizu elleni császári hadjárat során a Dzsositai a férfiak mellett harcolt, jelentős veszteségeket okozva a császári csapatok között, Takekóval azonban végzett egy szívét ért puskalövés. Utolsó leheletével arra kérte nővérét, vágja le fejét, hogy az ne válhasson az ellenség zsákmányává. A testvér teljesítette kérését, és Takeko fejét egy, az Aizubange városában található templom területén található fenyőfa gyökereinél temette el, ahol később emlékművet is emeltek tiszteletére.

Takekót tartják hagyományosan az utolsó nagy onna-bugeisának, Aizu veresége után a sógunok helyett ismét a császár gyakorolta a hatalmat az ország fölött. Ez azonban nem jelentette a japán harcosnők végét, a 19. század folyamán továbbra is vettek részt nők a csatákban. A világ többi részén azonban kialakult az a kép, hogy Japánban a harcosok kizárólag férfiak lehettek, a nőknek pedig nem volt helye a harcmezőn. Valójában az onna-bugeisák végigkísérték a japán történelmet, és sokszor igen fontos szerepet is játszottak benne.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

­nyár
Múlt-kor magazin 2020

• Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
• Főszerkesztői köszöntő
• Az erotika stílusa: Josephine Baker
• A kis magyar–osztrák háború és következményei
• Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
• Erdélyi életstratégiák Trianon után
• A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
• A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
• Erdélyi fatányéros orosz jazzel