II. Lajos halálának körülményei a legújabb kutatások tükrében

2022. augusztus 29. 09:00 Múlt-kor, Történelmi Szemle

Egy nagy formátumú közéleti ember halála mindig érdeklődésre tart számot, különösen, ha ez koronás fő, és egy véres csatában kerül rá sor. A magyar uralkodók közül II. Lajos végső perceiről született a legtöbb beszámoló, és lett épp tragikus veszte a legismertebb tette. E tanulmányban egyrészt a király halálával kapcsolatos kérdéseimet kívánom újfent megfogalmazni. Másrészt arra keresem a választ, hogy hol és hogyan veszett oda a király, mi történt abban a körülbelül egy órában, ami Lajos csatatérről való távozása és a halála között történt.

Székely Bertalan: II. Lajos tetemének feltalálása (részlet)

Korábban

Varga Szabolcs: Megjegyzések II. Lajos király halálához című tanulmánya a király halálával kapcsolatos korabeli forrásokkal a Történelmi Szemle 2020/1. számában jelent meg, és teljes egészében az alábbi linkre kattintva olvasható.

Kérdések és problémák

Ez a kíváncsiság nem teljesen új keletű, a Lajos halálát körüljáró eminens tanulmánykötet és forrásgyűjtemény recenzeálása során már papírra vetettem néhány eseménnyel kapcsolatos kérdést, amely az erről szóló szövegek újbóli elolvasása során merült fel bennem. Előrebocsátom, hogy ezek jó részére nem tudom a választ, és a szöveg esetlegesen több problémát generál, mint amennyit megold. Most nézzük a kérdéseket.

• Vajon mi lehetett a menekülés tervezett és megtett útvonala?

• Vajon ugyanezen az úton érkezett a csatatérre a király néhány nappal korábban, így személyesen ismerte?

• Mennyi ideig tarthatott a menekülés?

• Vajon a halál színtere még a csatatér része, ahol szüntelenül a nyomukban voltak az üldözők, vagy már a közvetlen káoszt maguk mögött tudva, valójában egy szerencsétlen és elkerülhető baleset lett a király végzete?

• Vajon tudunk-e valamit érdemben mondani a magyar történelem legismertebb patakjaként (?) ismert Csele folyásáról, kiterjedéséről, jellegzetességéről? A holttest további sorsával kapcsolatban is rengeteg a megválaszolatlan és pillanatnyilag még nyitott kérdés. Tudjuk, hogy 1526 őszén, a Mária királyné által megbízott Sárffy Ferenc vezette különítmény nem véletlenül és in situ találta meg a királyt, hanem pontos információk alapján tudták, hogy hol keressék, és az adott helyen egy már eltemetett holttestet agnoszkáltak a jelenlevők. Csak néhány, az ezzel kapcsolatban felmerülő problémák közül:

• Valójában hányan tudtak a király haláláról? (Az események alapján a király életben maradt kamarásán, a cseh Ulrich Zetritzen [Czettriczen] kívül biztosan tudtak róla a testet megtaláló és újra eltemető helyiek, akiket egy évvel később megtalálnak Mária megbízottai.) Kik, miért és hogyan temették el a királyt a csatatéren?

• A páncélt miért vették le róla, és hova tűnt, miközben a többi fegyvere előkerült a halál helyszínén?

A mohácsi csata 1526 augusztus 29-én

• A pecsétgyűrű – amelynek közjogi funkciója van – lekerült a kezéről, és egy évig eltűnt, míg a vagyontárgyként értékesíthető jegygyűrűt a királynál hagyták első megtalálói. Vajon miért?

• Vajon a parasztok honnan tudtak a király haláláról, amikor a szultán még napokkal az ütközet után is abban a hitben volt, hogy Lajos életben van? (Ez a tény a mesék világába helyezi azt a történetet is, mely szerint a szultán katonái találták meg a tetemet.)

• A holttestet meglelő parasztok-halászok honnan tudták vajon, kit rejt a páncél, és velük hogyan léptek kapcsolatba az udvar küldöttei?

• Ha a korban – függetlenül nemre, nemzetiségre és foglalkozásra – nem átallottak királysírokat feldúlni, nem kérdéses, mi történt a csatatéren elhunytak értékeivel. Ennek ismeretében azonban meglehetősen furcsa, hogy Lajossal csupán „félmunkát” végeztek megtalálói.

A mohácsi csata egy 16. századi török miniatúrán

A legújabb eredmények

Az egyelőre válasz nélkül sorjázó kérdések sora bővíthető, a kutatócsoportban való együtt gondolkodás eredményeképp ugyanakkor örvendetes eredmények is születtek. Így – miként reményemet 2017-ben megfogalmaztam – e kérdések legalább egy kicsit segítettek az események továbbgondolásában.

A történelem iránt fogékony közvélemény és a történettudomány művelői a legutóbbi időkig bizonyosak voltak abban, hogy helyesen tudják: Lajos király a Csele-patakba fulladt a mohácsi csatát követően, még ha a részletek elnagyolva a homályban is maradtak. Hiába forgott a kezdetektől közszájon a király meggyilkolásának híre, hiába jegyezte fel a történetet Szerémi György, majd terjedt el a hazai szép- és ponyvairodalomban az általa írt Epistola de perditione regni Hungarorumban ez az állítás, miután Wenzel Gusztáv 1857-ben megjelentette a szöveget, erősebbnek bizonyult Brodarics vízbe fúlásról szóló tudósítása.

Éppen emiatt keltett nagy visszhangot 2014-ben két orvosprofesszor állítása, miszerint a leírások alapján nem találhatták meg az augusztus 29-én elhunyt uralkodót, így vagy másnak a testét temették el a székesfehérvári koronázótemplomban, vagy – és efelé hajlottak inkább a szerzők – Lajost később ölték meg.

Orlai Petrich Soma: A Mohácsnál elesett II. Lajos király testének feltalálása

Nem tisztem ezzel az állítással vitába szállni, megtették ezt előttem, cáfolatuk számomra meggyőző. Egy dolgot azonban óvatosan hozzátennék: Tolvaj és Nemes doktorok mindvégig a vízihullák állapota felől közelítették meg a kérdést, ám Lajos esetében – úgy tűnik – nem egészen pontos ez a feltételezés, ami talán magyarázat lehet a tetem állapotára. Mivel írásom Lajos haláláról szól, és a kérdés a lokalizáció kapcsán is megkerülhetetlen, ezért nézzük át az erről szóló forrásokat.

A szövegek számbavétele előtt fontos megemlíteni, hogy bár Lajos halálának több szemtanúja is lehetett, közülük csak Zetritz visszaemlékezését ismerjük, azt is áttételesen, az itáliai Antonio Giovanni da Burgio pápai követ leveléből. Mindenki más, beleértve Brodaricsot, Verancsicsot, Szerémit, csak hallomásból tudta összerakni a saját történetét.

A mohácsi csata emlékműve

Mindezt Mária királyné beszámolója fényesen bizonyítja, aki szerint „kezdetben […] a csata résztvevői mindent zavarosan és más-más módon meséltek el, később azonban a dolgot alaposabban megismertük”. A szigorú forráskritika tehát elengedhetetlen, és bele kell kalkulálnunk a vizsgálatba az emlékezet szelektív, változó és töredezett voltát. Így önkényesen nem dobhatunk sutba semmilyen olyan adatot, amely a király elmeneküléséről, megsebesüléséről, fogságba eséséről, meggyilkolásáról szól, de a számos egybevágó, menekülés közbeni fulladásról szóló beszámoló gátat szab annak, hogy hitelt adjunk az ettől merőben eltérő történeteknek.