2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Husz János 1415-ös kivégzése igencsak komikusra sikeredett

2019. május 16. 14:02 Múlt-kor

Halált hozó barátság: William Tyndale

Tyndale (1494-1536) az elhunyt John Wycliffe tanainak tisztelője volt a XVI. században, VIII. Henrik uralkodása alatt. Wycliffe megítélése cseppet sem változott halála óta, azért néhány tőle származó bibliafordítás még akadt a feketepiacon.

Tyndale a nyomtatás megjelenésében felismerte a lehetőséget és rájött, hogy itt az idő, hogy frissítse és terjessze a bibliafordításokat, természetesen titokban. Hamar konfrontálódott azzal a ténnyel, hogy vállalkozásában még barátjára, Cuthbert Tunstall londoni érsekre sem számíthat, kizárólag önmagára.

Projektjéhez nagy erőt adtak neki a német területeken zajló lutheri események, így vállalva a kockázatot, Kölnbe utazott, hogy munkáját a nyomdába vigye. A vállalkozás veszélyes mivoltát fokozta, hogy a várost a Rómához lojális érsek uralta.

Már félúton járt, amikor hírt kapott, hogy a nyomdában razzia várható, így inkább menekülőre fogta. Az eset évekig ismétlődött, ő pedig folyamatosan rejtőzködött az angol kémek és a római ügynökök elől, míg végül munkája elkészült. Ezt követően ugyan illegálisan, de egész Angliát elárasztotta a nyomtatott anyanyelvű szentírásokkal.

Sikere viszont hamarosan életveszélyessé vált másokra nézve is, amikor Thomas Wosley bíboros és lordkancellár, könyörtelen kampányt indított Tyndale bibliái ellen. Immár senki sem volt biztonságban, aki magával Tyndale-lel vagy munkájával bármilyen módon és mértékben kapcsolatba került. A fordító munkája akarata ellenére több áldozatot is szedett, míg végül ő maga is áldozattá vált.

Az első személy, aki a találkozásból kifolyólag életét vesztette Thomas Hitton pap volt, aki beismerte, hogy a kontinensen felvette a kapcsolatot Tyndale-el és két fordítását is angol földre hozta. A büntetést eretnekség vádja és máglyahalál testesítette meg.

Egy Thomas Bilney nevű jogász volt a második áldozat, akit kétszer is perbe fogtak, először 1529-ben, majd 1531-ben, az utóbbi végzetesnek bizonyult és szintén lángok közt lelte halálát. Egy régi követője Richard Bayfield szerzetes sem élte túl az ismeretséget és ő is a tűz martalékává vált, ám ezt megelőzően még alaposan megkínozták.

1536-ban magát Tyndale-t is utolérte végzete, amikor Henry Phillips, egy fiatal arisztokrata Antwerpenben elárulta. Egy angol, kereskedőkből álló társaság hívta meg őket vacsorára, majd ezt követően Phillips lefogatta a kijáratnál „barátját”, akit néhány héten belül máglyára küldtek.

Antwerpenben nem ő volt az egyetlen, akit eretnekség vádja okán végeztek ki. Jacob van Liesveldt holland nyelvű bibliákat gyártott, tetézve „bűnét” azzal, hogy a katolikus egyház klientúráját sátánként ábrázolta, az ő élete sem alakult másként, mint sorstársaié.

A XVI. századi bibliafordítók utáni hajsza a későbbi századokban csillapodni látszik, ennek ellenére a XX., sőt a XXI. század is szolgáltat példát ilyen esetekre. 1960-ban az amerikai légierő berkeiben ütötte fel a fejét az újonnan kiadott bibliák iránti ellenszenv, egész egyszerűen a hidegháborúból fakadóan, hiszen a probléma az volt, hogy az új kiadás fordítói közt voltak, akiket a kommunistákkal hoztak kapcsolatba.

Valódi áldozatot követelt viszont a Biblia dialektológiai átdolgozása, amit Edmund Fabian végzett el Pápua Új-Guineában, ahol ezért 1993-ban meggyilkolták. A 2016-os év pedig négy amerikai bibliafordító halálát hozta el a közel-keleti térségben a Szentírással kapcsolatos munka során, itt katonák végeztek az evangélikus szervezet tagjaival.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár