Horror vacui – miért irtóztak a térképészek évszázadokon keresztül az üres terektől?
2017. november 21. 13:49
Ha egy 16–17. századi térképre pillantunk, akkor az első dolog, ami feltűnik, hogy egy nagyon zsúfolt képet látunk. A tengerek hemzsegnek a szörnyetegektől, a szárazföldet különféle szövegek árasztják el és a legváratlanabb helyeken bukkanhat fel egy-egy iránytű vagy csillagtérkép, de akár Kolumbusz Kristóf alakja is. A kora újkori térképkészítők valóssággal rettegtek a gondolattól, hogy bármit is üresen hagyjanak alkotásukon. Ma viszont már csak találgatni tudunk, hogy mi is állt ennek hátterében.
Korábban
A 16. században élt német kartográfus, Caspar Voper 1558-ban adta ki térképét az akkor ismert világról. Nem kell szakértőnek lenni ahhoz, hogy első pillantásra megállapítsuk, hogy a térképen számtalan, finoman szólva is oda nem illő rajz látható. Az Indiai-óceán közepén egy óriási kardhal éppen egy hajó felé száguld, máshol egy rozmárszerű teremtmény emelkedik ki a habokból, sőt, még egy koronát viselő figura is feltűnik, amint kezében zászlóval egy disznófejű tengeri szörny hátán hasít a hullámok között. A különös lények között pedig apró betűkkel megtöltött szövegdobozokat láthatunk.
A térképrészleten tulajdonképpen csak három tényleges földrajzi képződményt fedezhetünk fel, három apró szigetcsoport formájában. (Igaz, ezek közül mindössze egy létezik a valóságban is.) A mai szemmel már kétségtelenül furcsán ható díszítőelemek térképre helyezésében az úgynevezett horror vacui jelenségét figyelhetjük meg. Ezt a kifejezést leginkább úgy fordíthatjuk magyarra, mint az „irtózást az űrtől” és a művészettörténészek arra az eljárásra használják, amikor az alkotók a kép minden üres részét igyekeznek valamilyen ornamentális dísszel, vagy éppen a térképkészítés esetében, különféle fantáziaelemekkel befedni.
A horror vacui a 16–17. századi alkotásokon tűnik fel a legerőteljesebben. Évszázadok távlatából azonban sajnos már nem látunk bele a korabeli térképészek gondolataiba, így több elmélet is született arra vonatkozóan, hogy mi is motiválhatta ezt a mindent kitölteni vágyó technikát.
Elképzelhető, hogy a nagy földrajzi felfedezések korának térképkészítői ezzel igyekeztek elfedni ismereteik hiányosságát. Ha például a holland Pieter van den Keere 1611-es világtérképén Észak-Amerikára pillantunk, akkor azonnal egyértelművé válik, hogy bár a kontinens partvonalát már meglehetősen pontosan ismerték a korban, a szárazföld legnagyobb része azonban még felfedezésre várt. Van den Keere ezt azzal palástolta, hogy az egyes helyek neveivel teleírta a partmenti területeket, ezzel csökkentve a még felderítendő területek méretét. A kontinens teljesen üres belsejébe pedig egy hatalmas, ovális pajzsdíszt rajzolt, amelyet aligátorok vesznek körbe, míg tetején Amerika három nagy felfedezője, Kolumbusz Kristóf, Magellán és Amerigo Vespucci alakjai láthatók.
Hasonló jelenségeket figyelhetünk meg Afrika ábrázolásánál is. Bár van den Keere sokkal több információval rendelkezett a Fekete Kontinens belső régióiról mint az Újvilág esetében, ezek az ismeretek javarészt kétes hitelű leírásokból származtak. Ez a magyarázata annak, hogy a térkép szerint a Niger folyó egy szakaszon a föld alatt folyik, mígnem egy tónál újra a felszínre emelkedik. Ma már természetesen tudjuk, hogy ez egyáltalán nem igaz.
Elképzelhető az is, hogy a térképészeket egyszerű üzleti érdekek motiválták. Megrendelőik többsége ugyanis az arisztokrácia és a gazdag polgárság soraiból kerültek ki, akiket egyes kutatók szerint, ezekkel a díszítésekkel igyekeztek meggyőzni arról, hogy az ő alkotásaikat vásárolják meg. Ez lehet a magyarázata például az olasz mester, Giovanni Battista Cavallini 1640-es térképének, amelyen a Földközi-tengert övező szárazföldeken színes hegyek, városok és iránytűk tűnnek fel – jóval nagyobb mennyiségben mint azt a gyakorlati szempontok indokolnák.
Mindössze egyetlen korabeli forrás áll rendelkezésünkre, amelyben egy térképkészítő a horror vacui jelenségéről ír, bár természetesen nem használja ezt a kifejezést. A holland kartográfus, Petrus Plancius 1594-es világtérképén olvasható az a rövid szöveg, amellyel az alkotó azt magyarázta, hogy miért vette a fáradtságot, hogy részletesen tanulmányozza a déli félteke égboltját, hogy így egy csillagtérképet helyezhessen az egyik sarokba: „Különben a déli része ennek a féltekének vagy a fél földgömb kiürült és üres maradt volna.”
A horror vacui népszerűsége aztán fokozatosan lecsengett. A 18. század közepére a térképészek többsége már inkább térkép szegélyeire helyezte a különféle magyarázó feliratokat, míg a felfedezetlen területeket és tengereket inkább üresen hagyták. A térképkészítés így a korábbi erős művészeti vonásait levetkőzve egyre tisztábban tudományos tevékenységgé vált.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Nyugdíjba vonulás után is rendkívül népszerű maradt Both Béla 09:50
- Csaknem húsz évet kellett várni az Erzsébet híd újjáépítésére 09:05
- VIII. Henrik egyházszakadási törekvéseiért kis híján I. Jakab bűnhődött tegnap
- Vasmarokkal irányította Spanyolországot Francisco Franco tegnap
- Koncertjeinek bevételét gyakran fordította jótékony célokra Anton Rubinstein tegnap
- 10 meglepő tény a vasút történetéből tegnap
- Bátyjához hasonló tragikus sors várt a „remény jelöltjére”, Robert F. Kennedyre tegnap
- Jókai Mór egész családja ellenezte Laborfalvi Rózával való házasságát tegnap
