Chicago gengsztereinek búvóhelyeit jelölő, 1927-es térkép egy magyar negyedet is mutat
2017. május 24. 14:04
Az 1920-as években a Michigan-tóparti nagyváros számos gengszter, tolvaj, erőszakos zsaroló rejtekhelyének, titkos klubhelyiségének adott otthont. Egy korabeli bátor helyi szociológus összegezte és egy kézzel rajzolt térképen ábrázolta az 1923 és 1926 közötti gyűjtéséből származó több mint 1300 búvóhelyet.
Korábban
„Nem kevesebb, mint 1313 bandát tudtunk azonosítani Chicagóban és környékén” – írta akkor Frederic Thrasher, a Chicagói Egyetem munkatársa, aki szociológiailag térképezte fel a városi szervezett-bűnözést. A térképen jól látszik, hogy a város alvilága miként hálózza be az egész települést. A térképet is tartalmazó, Chicago alvilágát elemző könyve 1927-ben jelent meg, és igen részletesen ismerteti az egyes alvilági szervezetek tevékenységét. Hangsúlyozta, hogy a különféle bandák nem csak a szoros környezetükhöz kötődnek, valamint hogy fontos szerepet játszanak a város társadalmi struktúrájában is. A térkép különleges pontossággal ábrázolja, hogy az egyes gengszterfejedelmek az alvilági birodalom mely területeit tartották ellenőrzésük alatt.
Thrasher a térképen rendkívül részletes, parkokat, sugárutakat, temetőket, vasútvonalakat ábrázolt a szürke különböző árnyalataiban, valamint piros körök és piros háromszögek segítségével még azokat a bandákat is elkülönítette egymástól, amelyeknek volt valamilyen klubhelyiségük, illetve amelyek nem rendelkeztek ilyen térrel. Különböző bandaneveket is megjelentet a térképen, azonban jól látható módon nemzetiségi gengsztercsoportok által is fel van osztva a város: svédek, olaszok, németek, „negrók”, csehek, zsidók, lengyelek, és nem hiányozhatnak a magyarok sem, akik az északi városrész egyik kisebb szegletét uralták.
Az első világháború és az 1929-ben kezdődő nagy gazdasági világválság között az Egyesült Államok számos nagyvárosának ipara és lélekszáma indult emelkedésnek, annak ellenére, hogy az izolacionizmus politikájába kezdő ország egyre kevesebb bevándorlót fogadott. Az újonnan érkezők értelemszerűen nem lettek egyből „amerikaiak”, a legtöbb esetben szegregálódtak, és a városokban külön kerületekbe tömörültek, néhány tagjuk pedig bandákba szerveződtek. Trasher konzervatív becslése szerint Chicago bandáiban legalább 25 ezer férfi és fiatal kapott szerepet. Munkája során nem csupán az Al Capone-féle nagyágyúk holdudvarába tartozókra fókuszált, hanem a másodgenerációs fiatalok kisebb kaliberű csoportosulásokat is górcső alá vette a Chicago minitársadalmainak felsorolásánál és elemzésénél.
Ide kattintva még nagyobb méretben látható a térkép.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Századokon átívelő grafikai kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeumban
- Hazai és külföldi művésznők történeteit ismerhetjük meg a Magyar Zene Házában
- Anna Margit festőművész életművéből nyílik kiállítás a Nemzeti Galériában
- Az ópium és a hasis hatásairól is írt a szabados életvitelű Charles Baudelaire
- Fotóművészeti kiállítás nyílik Moholy-Nagy és Robert Capa alkotásaiból
- Többször is jó kapcsolatai húzták ki a bajból Max Ernst festőt
- Depressziója rányomta bélyegét Goya késői művészetére
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap