Holtában sem térhetett haza békével a turini remete, Kossuth Lajos

Zöld-fehér-piros kegyelet

1894. március 29-én búcsúztatta Kossuthot a gyászba borult Torino. Az emigráns több mint 30 évet élt a Pó-parti városban, ezalatt az olaszok szívéhez nőtt. Az olasz parlament és I. Umbertó király is részvétét fejezte ki, Torino polgármestere pedig köszönetet mondott a koporsót „átvevő” Kossuth-fivéreknek, hogy atyjuk őket tisztelte meg utolsó lakhelyének kiválasztásával.

Újsághírek szerint háromszázezer ember kísérte a vasútállomásig Kossuth holttestét az 1848–1849-ben Magyarországon harcoló Olasz Légió zászlajával. A vonat útja során az olasz állomásokon gyászbeszédek és tömegek üdvözölték a szerelvényt, míg Ausztriában, (ahol szándékosan éjszaka haladt át a koporsót szállító vonat), a csendőrséget készenlétbe helyezték az útvonal mentén. Ausztriában még a halott Kossuthtól is féltek.

Csáktornyán ágyúszóval üdvözölték a Magyarországra érkező vonatot, de Budapestig minden állomáson ünnepélyesen fogadták és megszólaltatták a Kossuth-fivéreket. A Keleti pályaudvaron március 30-án Apponyi Albert és Márkus József főpolgármester hivatalosan átvette a koporsót, majd Kossuth testét a Nemzeti Múzeumban helyezték ravatalra, életéveit szimbolizáló 92 égő gyertya, díszőrség és temérdek koszorú társaságában.

Kossuth Lajos ravatala (Kép forrása: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Klösz György fényképei)

Gyászmenet a körúton

A temetésre április 1-jén, vasárnap került sor, de a főváros már előző nap tele volt „öltönyös hajléktalanokkal”, akik vidékről jöttek végső búcsút venni „Kossuth Apánk”-tól és nem foglaltak szállást arra az egy éjszakára. Reggel tíz órakor kezdődött el a gyászszertartás a múzeum előcsarnokában. Miután a Budai Dalárda elénekelte a Himnuszt, Gerlóczy Károly alpolgármester, Sárkány Sámuel lutheránus püspök és Jókai Mór emlékezett meg Kossuthról.

A menet félórás késéssel indult meg (annyi időbe telt ugyanis eltávolítani a múzeum lépcsőjéről a két nap alatt odahordott virágokat), melyet tizennyolc – körülbelül kétezer koszorúval megrakott – kocsi kísért. A temetés lebonyolítását magára vállaló Első Magyar Szállítási Vállalat által kijelölt 5-6 kilométeres útvonal a Múzeum körúton, a Károly körúton, a Váci úton, az Andrássy úton, a Teréz körúton, az Erzsébet körúton és a Rákóczi körúton keresztül vezetett az akkor még külvárosi Kerepesi temetőhöz.

Az említett utak mindkét oldalát hömpölygő sorokban töltötték meg a gyászolók, továbbá – a fennálló balesetveszélyről és tiltásról tudomást sem véve – minden erkély, ablak, kirakat, párkány zsúfolásig volt emberekkel. A körúti lakástulajdonosok ugyanis már a temetést megelőző napokban hirdetéseket adtak fel a legolvasottabb lapokban, melyekben jó pénzért kínálták kibérelhető erkélyeiket, ablakaikat.

Még a kéményeken, fákon is kíváncsiskodók lógtak, sőt órákkal a menet előtt asztalokból, létrákból rögtönöztek afféle mozgó tribünöket, amelyek a csodával határos módon elkerülték a leszakadást. Az utcákon közben Kossuth-képeket és érméket, apró ereklyéket árultak.

A menetet a temetkezési társulat lámpás, lovas emberei nyitották meg. Utánuk az öreg honvédek következtek, élükön az egyszerű, „Kossuth Lajos. Élt 92 évet.” feliratú fejfát vivő Vasvári Kovács Józseffel. Az ősz szakállú 1848-as hős a menet alatt többször is elérzékenyült, elcsukló hangon ígérte meg, hogy Kossuth után többé senki temetésén sem kíván szerepet vállalni.

A koporsó érkezését váró tömeg a Nyugati pályaudvarnál

A honvédek oldalán vonultak az egyetemisták, őket a koszorús kocsik, majd a nyolc fekete ló által húzott gyászhintó követte. Közvetlen a koporsó mögött helyezkedtek el a családtagok, a világi, illetve egyházi élet nagyságai. A kormányzó szülő- (Monok) és keresztelőfalujából (Tállya) érkezők is ebben a sorban vonulhattak a temető felé. A menet (amely az egyes körutakon folyamatosan bővült, az Erzsébet körúton például a polgárnők láncával egészült ki) hátralévő részét az egyéb küldöttségek sokasága és maga az ország népe jelentette.

A korabeli lapok becslései kétszázezertől egymillió főig terjedő gyászoló tömegről szóltak, de mindenképpen a magyar történelem eddigi legnagyobb gyászceremóniájának lehettek résztvevői a jelenlévők. Az újságok beszámoltak arról is, hogy egy ember életét vesztette a tömegben, illetve egy várandós anya egészséges gyermeknek adott életet.

A gyászhintó útvonalán egész délelőtt szólt az ének, hol a Kossuth-nótákat, hol a Szózatot, hol pedig Kölcsey Himnuszát dalolták egymást túlharsogva a gyászolók. A Szent István-bazilika harangja is többször megkondult, ami azért kivételes, mert Kossuth vallásának megfelelően csak az evangélikus templomok harangjai zúgtak a temetés alatt.

A kerepesi-temetőben

Ilyen felemelő hangulatban érkezett meg a gyászmenet egy óra tájban a nagy halott végső pihenőhelyéhez, a Kerepesi-temetőhöz. A környéket a tűzoltóság már fél tizenkettőkor kordonokkal zárta körbe, hogy illetéktelenek ne léphessenek a temetőbe, a sírt ugyanis csak külön meghívóval lehetett megközelíteni.

Szónoklatok sora követte egymást; felszólalt Péchy Tamás, Justh Gyula, Hermann Ottó, Horánszky Nándor és Bottlik József is, a végső, búcsúztató imát pedig Sárkány Sámuel mondta el. Ezután a tölgyfából készült koporsót egy-egy kis zacskónyi monoki és tállyai föld kíséretében bocsátották le az anyaföldbe.

Kossuth teste 1894. április 1-jén, délután három órára már magyar földben nyugodhatott, Deák Ferenc és gróf Batthyány Lajos mauzóleumai között. Közben a Budai Dalárda Miért oly borús? címmel gyászdalt zengett. A végső szertartást egy igazán őszinte, szívből jövő jelenet zárta le. Rákosi Viktor író, miután a család elvonult a nyitott sír mellett térdre rogyott, és ajkával megérintette a deszkalapot, mely után ezrek követték példáját.

A temetés jellegzetes utómozzanataként a koszorúkkal borított sírhely télies pusztasággá vált: a megannyi gyászoló mind igyekezett egy-egy levéldarabot eltenni emlékül a koszorúkból (ez lett a sorsuk a torinói ravatalon emlékezés virágainak is).

Wekerle Sándor – bár nem ve(hete)tt részt a ceremónián –, az adott körülmények között jól megoldotta feladatát: közbenjárására Budapest városa szervezte s finanszírozta a temetést, azaz gyakorlatilag végül állami költségen került sor a ceremóniára. A magyar nemzet méltó módon adhatta meg a végtisztességet volt kormányzójának.

Bár a kormány ismét két tűz közé került: az ellenzék a temetésről való távolmaradásukat és az udvar gyászellenes intézkedéseit, az uralkodó pedig a temetés túlzott ünnepélyességét, az ellenzék előretörését kérte rajtuk számon. Az ellenzék támadásaira Wekerléék a felsőbb akaratra és az uralkodótól való függésükre hivatkozva magyarázkodtak. De akadt, aki más ürügyet talált a temetésen való meg-nem-jelenésére: az országgyűlés elnöke, Bánffy Dezső fontos hivatali teendőkre, de volt aki betegségre hivatkozott.

A temetés utáni politikai „csetepaték” győzteseként nem nevezhetünk meg senkit. A kormány nem vehetett részt a temetésen, és bár a kabinet december 21-én lemondott, a ellenzék továbbra sem juthatott hatalomhoz. A király sem érte el célját, a nemzetnek ugyanis sikerült kifejeznie mély gyászát, ráadásul a legfontosabb cél teljesült: Kossuth maradványai a mai napig hazai földön nyugszanak.

1. A nemzet gyászba borul
2. Zöld-fehér-piros kegyelet

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák

• Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
• Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
• Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
• Hol van Keresztelő Szent János feje?
• A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
• Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
• Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
• „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
• Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek