Hollywoodi csetepaté: Marilyn Monroe és Sir Laurence Olivier legendás konfliktusa

2018. augusztus 16. 08:17 Múlt-kor

Habár a Los Angeles-i álomgyár fényei a világ minden tájára elérnek, kevesen tudják, mi folyik a stúdiókban, a legnagyobb filmbálványok között. Marilyn Monroe és Sir Laurence Olivier, a kor ünnepelt sztárjai egy közös film forgatása során dolgoztak együtt. Viszont amit mi, nézők a vásznon álomnak látunk, azt a színfalak mögött az alkotók rémálomként élték meg.

Korábban

A herceg és a színésznő (The Prince and the Showgirl) című film igencsak csábító mozinak ígérkezett 1957-ben. A főszerepben a világhírű angol színészlegenda Hollywood ünnepelt szexszimbólumával az oldalán. A film a színésznő saját vállalatának – a Marilyn Monroe Productionsnek – az első filmjeként debütált. Ezzel a szereppel akarta bizonyítani a publikumnak, hogy “komoly” színésznőként is megállja a helyét, a biznisz egyik legelismertebb tehetsége oldalán.

Joshua Logan, akinek rendezőként előzőleg volt szerencséje Marilynnel dolgozni a Buszmegálló című film erejéig, így nyilatkozott: “Ez a legjobb kombináció a fekete–fehér óta”. Sir Laurence Olivier eredetileg csak a címszerepet játszotta volna, de elérte, hogy végül ő rendezhesse az eredetileg Az alvó herceg címen futó színdarab filmadaptációját. A színészkirályhoz igencsak közel állt ez a történet, ugyanis a színpadon szintén ő vitte sikerre azt, csakhogy abbéli partnere nem más volt, mint a felesége, Vivien Leigh.

Tehát adott egy színdarab filmadaptációja, melynek eredetijében a filmvilág álompárja játszott, a vásznon viszont a női főszerepet Olivier felesége helyett a merőben más stílusú, a szexszimbólum-skatulyából kitörni vágyó Marilyn Monroe kapta meg. Ha ez még nem adna elég konfliktusnak alapot, nézzük a szakmai oldalát: a film gyártása Marilyné, a rendezése Olivier-jé.

A jó-pofizástól a kiábrándulásig

Ám mindez a forgatás előtt egyiküknek sem jelentett problémát. 1956. február 7-én Laurence és Vivien New Yorkba utaztak tárgyalásra, és bár Marilyn a Sutton Place-i lakásában másfél órát váratta őket, Laurence elég jó véleménnyel volt róla a találka után: “Egy dologgal tisztában voltam: bele fogok zúgni Marilynbe. Imádnivaló volt, szellemes és a külseje vonzóbb, mint bárkié, akit el tudnék képzelni.” Hivatalosan ezt az alkalmat tartják Marilyn és Laurence első találkozásának, habár egyesek szerint már 1950-ben is összefuthattak egymással.

A két nappal későbbi, a Plaza Hotelben tartott sajtótájékoztatón alacsonyan röpködtek a bókok és dicséretek. Amikor Laurence-et arról kérdezték, hogy mit gondol Marilyn színészi teljesítményéről, így válaszolt: “Brilliáns nevettető, ebből adódóan kiemelkedően jó színésznő. Az egyik percben ravaszul elhiteti veled, hogy ő a legpajkosabb kis teremtés, a következő percben viszont már gyönyörűen butának és ártatlannak tűnik.” Marilyn egy mondatban foglalta össze hatalmas tiszteletét: “Mindig is bálványoztam őt.”

Azonban a szép szavak a forgatás szelével hamar elszálltak. A bennfentesek nem voltak meglepve, hogy Marilyn akkori módszeres színészi játéka katasztrofálisan összeütközött Laurence “ahogy esik, úgy puffan” attitűdjével. A gyötrő önelemzést és a saját érzékeny emlékek közti halászgatást a karakter kifejezésébe beépítő Marilynnek Olivier ennyit mondott: “Csak légy szexi, drága Marilyn.”

Ez a megjegyzés csak olaj volt a tűzre. A színésznő belekényszerítve érezte magát ebbe az együttműködésbe, és a folytonos késésben keresett mentsvárat. Hamarosan Oliviernek oka volt őt ingerlékenynek, megbízhatatlannak és az ő szavaival élve, “egy profi amatőrnek” tartania. Arthur Miller, Marilyn férje hamar az ellentétek között találta magát: “valódi konfliktus volt ez… két különböző stílus között. Kevésbé a színészeté, inkább az életvitelé.”

Ide már csak Vivien Leigh és Arthur Miller kell

Marilyn végleg elvesztette a hitét az emberekben: “Ahogy sok más embert, Oliviert is idealizálta, akinek, mint nagy és komoly művésznek, a Hollywoodban oly jellemző értékrend – ami elől Marilyn azt gondolta, hogy sikerült megszöknie – fölött kell állnia. Úgy érezte, hogy elárulták és Olivier-re csak ellenségként tudott tekinteni. Annak ellenére – vagy talán épp amiatt –, hogy Miller közvetített a kettejük viharos kapcsolatában, Marilyn azzal vádolta őt, hogy nem támogatja eléggé Olivier ellen, sőt, bizonyos kulturális affinitásokon kívül a másik pártját fogja.

Marilynnek az sem tetszett, amikor Vivien Leigh Olivier feleségeként megjelent a Pinewood Studiosban, hogy megnézze a forgatást. A két szupersztár közt a rivalizáláson túl nem burjánzott konfliktus, mégis, Vivien minden kritikai elismerést megkapott, amit Marilyn soha. Amíg a másik a forgatáson tartózkodott, Marilyn úgy érezte, hogy Laurence rosszul bánik vele és a gúny tárgyává teszi. Susan Strasberg azt mondta, “Marilyn csukott szemmel is el tudná játszani ezt a szerepet, de úgy tűnt, hogy Olivier azt akarja, hogy úgy játssza, mint Miss Leigh. Az őrületbe kergette a vaskalapos és behatároló utasításaival.”

Arthur Miller az önéletrajzában megkockáztatta azt a véleményt is, hogy a forgatás során Marilynben erősödött az érzés, hogy Laurence verseng vele a rivaldafényért. Oliviernek eközben meggyűlt a baja Paula Strasberg, a színésznő saját trénerének jelenlétével, kinek instrukcióira Marilyn sokkal inkább hallgatott, mint a rendezőéire. Marilyn még Olivier motivációit is megkérdőjelezte az egész filmmel kapcsolatban: azt kezdte gondolni, hogy a színész-rendező csak a pénz miatt dolgozik vele együtt. A végén csak szarkasztikusan “Mister Sir”-nek hívta őt a háta mögött.

Laurence Olivier évekkel később is “teljesen modortalan és udvariatlan lánynak” nevezte őt és azt mondta, “sosem örültem ennyire egyetlen filmforgatás befejezésének sem”. De az idő múlásával elismerte, hogy “sztárhoz méltó alakítást nyújtott. Talán túl ingerlékeny voltam, mert úgy éreztem, hogy a karrierem hanyatlik… A legjobbat hoztam ki magamból, és Marilyn! Marilyn egészen csodálatos volt, a legjobb.”