2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Hirosima pusztulásával új, rémisztő korszakba lépett az emberiség

2021. augusztus 6. 09:35 MTI

Nagaszaki már nem a japánoknak szólt

A vita még napjainkban is folyik arról, hogy szükség volt-e Hirosimában, de főképp három nappal később Nagaszakiban is az atomfegyver bevetésére, és hogy milyen más megfontolások vezették Truman elnököt a parancs kiadásakor.

Akadnak, akik szerint a második robbantás hadászatilag nem volt indokolt, mert a vészes üzemanyaghiánnyal küszködő japán hadvezetés a szovjet hadüzenet után már a megadás gondolatát fontolgatta, szerintük az amerikai vezetés inkább az új fegyver lakott területre gyakorolt hatását akarta felmérni, és már a háború utáni erőviszonyokat szándékozott alakítani.

Mások szerint viszont a robbanások súlyos véráldozatokat követelő hadműveleteket előztek meg, hiszen az amerikai hadsereg addig csak egyetlen japán területet, az alig ezer négyzetkilométeres Okinava szigetét foglalta el, ami két hónapot vett igénybe, és 12 ezer amerikai katona életét követelte.

Az amerikai hadvezetés becslése szerint Japán teljes elfoglalása több százezer amerikai áldozattal is járhatott volna. Az szinte biztos, hogy az atombomba hatásának demonstrálása a Szovjetuniónak is szólt, része volt a hidegháborús hatalmi játszmának, bár az amerikai atommonopólium nem tartott sokáig.

Szoktak azzal is érvelni, hogy a két bomba robbanásának hatása óvatosságra késztette a politikusokat, és ezzel mintegy megmentette a világot az atomháború rémétől.

Az bizonyos, hogy az emberiség 1945. augusztus 6-án egy új korszakba lépett. Augusztus 6-át a Béke Világtanács elnöksége 1978-ban A nukleáris fegyverek betiltásáért folyó harc világnapjává nyilvánította.

Az ENSZ Közgyűlése 1996. szeptember 10-én fogadta el az atomfegyver-kísérletek teljes tilalmáról rendelkező Átfogó atomcsend (CTBT) szerződést, amelyet Magyarország az elsők között írt alá.

A legfejlettebb országokat tömörítő Hetek csoportja 2016-ban Japánban rendezte csúcstalálkozóját. Május 27-én Barack Obama első hivatalban lévő amerikai elnökként kereste fel Hirosimát, ahol megkoszorúzta az atomcsapás áldozatainak emléktábláját, és találkozott hibakusákkal is, de nem kért bocsánatot hajdani elődje, Harry Truman döntéséért.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Néhány túlélő az atombomba robbanása után Az Enola Gay legénysége, középen Paul TibbetsBalra a hirosimai, jobbra a nagaszaki gombafelhő
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár