2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Hihetetlen összegért talált gazdára a levél, amelyben Einstein leírta híres képletét

2021. május 25. 13:47 MTI

Több mint 1,2 millió dollárért kelt el Albert Einstein levele, amelyben saját kezűleg leírja híres E=mc2 képletét. A vételár körülbelül háromszorosa lett annak, mint amire előzetesen számítottak az aukciósház szakemberei.

A Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech) Einstein-iratok projektje és a Jeruzsálemi Héber Egyetem levéltárosai szerint a képletnek csupán három másik olyan kézzel írt példánya létezik, amelyben Einstein maga írta le híres, világot megváltoztató egyenletét: a képlet a relativitáselmélet kidolgozása közben született.

Ez a negyedik példány az egyedüli, amely magángyűjteményben van, és csak a közelmúltban vált ismertté a bostoni RR Aukciósház szerint. Szakemberei úgy becsülték, hogy hozzávetőlegesen 400 ezer dollárért fog elkelni a ritkaság.

Az E=mc2 egyenlet (ahol c a fénysebességet, E az energiát, m pedig a tömeget jelenti) megmutatta a tömeg és az energia ekvivalenciáját, vagyis azt, hogy minden energiához tömeg és minden tömeghez energia tartozik. A képlet alapjaiban változtatta meg a fizika 20. századi irányvonalait. 

Az egyoldalas levelet németül írta a fizikus Ludwik Silberstein lengyel származású amerikai fizikusnak 1946. október 26-án. Silberstein Einstein elméleteinek jól ismert bírálója volt, több elméletét is megkérdőjelezte. 

„Kérdésedre választ lehet adni az E=mc2 képlettel, műveltség nélkül” – írta Einstein a Princeton Egyetem fejlécével ellátott levélpapíron.

A levél korábban Silberstein magánarchívumának részét képezte, amelyet örökösei eladtak.

A vevőt nem nevezte meg az aukciósház, csupán annyit árultak el róla, hogy egy anonimitását megőrzését kérő dokumentumgyűjtő.

A levélritkaságért ádáz licitcsata folyt. Kezdetben öten licitáltak, de amikor az ár elérte a 700 ezer dollárt, csak ketten maradtak versenyben – közölte Bobby Livingstone, az aukciósház alelnöke.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár