Hiába mutattak példát, kezdetben senki sem követte az ausztrálok nyolcórás munkarendjét

Az ausztrál mozgalom sikere

1853. február 4-én, Melbourne-ben alakult meg az első, kézműves foglalkozásúakat tömörítő „szervezet”, de ekkor még az aranybányák szirénhangja erősebbnek bizonyult, mint a szakmai érdekközösség jogaiért folytatott harc.

A szomszédős Sydney-ben 1855. augusztus 18-án hasonló kezdeményezéssel léptek fel a kőművesek, akik hat hónapos határidőt adtak munkaadóiknak a munkaidő nyolc órára történő csökkentésére. Ugyan a célt 1856 márciusára elérték, de a bérek a ledolgozott órákkal arányosan csökkentek.

A két „rivalis” város közül végül a Melbourne-ben érkeztek el gyorsabban a fordulóponthoz. Először James Stephens támogatásával újraszervezték az 1853-as érdekközösséget. Az apropó a helyi egyetem építkezése volt, tehát csakúgy, mint Sydney-ben, itt is a kőművesek vették át az események irányítását.

„Nyolcórás” séta (Új-Dél-Wales, 1890-es évek)

A megalakuló „unió” bejelentette, hogy a következő hónap (azaz április) 21. napjától nem hajlandóak többet dolgozni napi nyolc óránál. Hivatkozási alapként szerepelt többek között a nehezen viselhető ausztrál klíma, a dolgozók igénye a szellemi fejlődésre (illetve tanulásra), valamint a remény, hogy a felszabaduló idő segítségével jobb férjekké, apákká és állampolgárokká válhatnak.

Végül ígéretükhöz híven 1856. április 21-én a nyolcórás munkaidő letelte után a parlamenthez masíroztak a már említett James Stephens, valamint T. W. Vine és James Galloway vezetésével. Stephens így írt az eseményről: „Forró nap volt, kiváló alkalom, hogy felkérjem az embereket, hogy kövessenek, amibe bele is egyeztek, amikoris elindultam velük a parlamenthez.”

Sorsfordító nap volt ez a munkások számára. A helyi kormány beleegyezett, hogy a közmunkákon dolgozók fizetéscsökkenés nélkül áttérjenek a napi nyolcórás munkaidőre. Ennek apropóján 1856. május 12-én hétszáz ember felvonulásával tartottak általános ünnepségeket. 

Az összkép ennél természetesen jóval árnyaltabb volt. A nők, a gyerekek, illetve más szakterületeken dolgozó munkások továbbra is többet dolgoztak, legtöbbször kevesebb pénzért. Az építőiparban is csak 1858-tól vált általánosan elterjedtté a gyakorlat, de ez sem Ausztrália összes tagállamában.

A fejlett Victoria és Új-Dél-Wales államok messze megelőzték Ausztrália további régióit, ráadásul még ezekben az iparosodott régiókban is csak 1918-ban lett törvényileg bevezetve az általános, mindenkire kiterjedő nyolcórás munkarend. Egészen 1948-ig kellett várni, hogy a rendelkezés általános érvényű legyen egész Ausztráliában. 

Elvitathatatlan, hogy a 19. század közepén ez is jelentős eredménynek számított, amelyet az európai szakszervezetek csak irigykedve szemlélhettek többezer kilométer távlatából. 1951-ig az április 21-i győztes menetelés emlékére minden évben megrendezték a „nyolcórás” sétákat, megünnepelve ezzel a korszakban egyedülálló eredményt.

1. Amikor a nyolcórás munkanap még csak álom volt
2. Az ausztrál mozgalom sikere
3. Munkanapok és munkaórák alakulása a jelenkorig

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

9 945 ft 8 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

kommunizmus

• Bunkerország apafigurája, akit minden bűne ellenére mélyen gyászolt népe
• Minden várakozást felülmúlt a Skála kezdeti sikere
• Gumibottal nyomták el a gyertyák lángját Pozsonyban
• Még rendőrök sem tudták megfékezni a tömeget a Corvin Áruház első megnyitóján
• Elrendelői sem tartották be a magyarországi szesztilalmat
• Molotov nem ellenkezett, mikor feleségét a lágerbe küldték
• A kommunizmus áldozataira emlékezünk ma
• Lenin szobra előtt sorolta el Sztálin bűneit a szovjet főtitkár
• Eltitkolta Lenin utódja a forradalmár politikai végrendeletét