Hetven perces beszédével sem tudta megváltoztatni a trianoni békefeltételeket Apponyi Albert

Trianon emlékezetének meghatározó alakja

Apponyi 1920. január 16-án az eredetileg mintegy 70 perces beszédében három nyelven fejtette ki a magyar álláspontot és azt már a beszédének kezdetén leszögezte, hogy a magyar fél számára a feltételek elfogadhatatlanok:

„Tisztán látom azokat a veszélyeket és bajokat, amelyek a béke aláírásának megtagadásából származhatnak. Mégis, ha Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választania kellene ennek a békének az elfogadása vagy aláírásának visszautasítása között, úgy tulajdonképpen azt a kérdést kellene feltennie magának: legyen-e öngyilkos azért, hogy ne haljon meg.”

Hatalmas ívű szónoklatában történeti, jogi, gazdasági, földrajzi, kulturális, nyelvi és etnikai érvekkel, a bolsevizmus elleni harcra hivatkozva próbálta Magyarország integritását megvédeni. A földrajztudósként is elismert Teleki Pál által készített néprajzi térképet bemutatva demonstrálta az öt főhatalom képviselőinek, hogy a tervezett új határok mentén tömbben élő magyarok igen jelentős számban kerülnének idegen uralom alá. Beszédében előre jelezte a diktátum által előidézett jövendőbeli problémákat, a győztesek szemére vetette a wilsoni önrendelkezési elv mellőzését.

1920. január 15-én a francia külügyminisztérium palotájában adták át Apponyinak a békediktátum szövegét

Beszéde ugyan nem hozott fordulatot, érv- és eszmerendszere mégis beépült a magyar közgondolkodásba, és a Trianon-trauma egyik mementójaként befolyásolta a magyarság emlékezetpolitikáját: a magyarság ugyan elvesztette területeinek jelentős részét, nemzetként mégis nagy és erős maradt, kulturális missziónk a dicstelen békével nem ért véget.

1920-ra Magyarország sorsa – a külpolitikai játszmák és ígéretek fényében – már megpecsételődött: a Délvidéket, Erdély jelentős részét és a Felvidéket egyaránt már magukénak tudhatták a „győztes” hatalmak. A békeszerződés tervezete, amely Magyarország véglegesnek szánt határait is rögzítette, hónapokkal korábban megszületett, a küldöttségnek nem kínálkozott valós lehetősége az események érdemben történő megváltoztatására. A magyarok vesztes félként történő meghívása csak politikai gesztusnak álcázott díszlet volt, valós érdekérvényesítésre nem volt lehetőség.

Sőt, a franciák – Georges Clemenceau vezetésével – még Apponyi személyét is meg akarták vétózni, mondván a világégés idején támogatta a háborút, és mindvégig német szimpatizáns maradt. Miután Apponyi átvette a békediktátumot, az egész küldöttség lemondott; a szerződést 1920. június 4-én Benárd Ágost népjóléti miniszter és Drasche-Lázár Alfréd követ írta alá.

Az 1920-ban összeült Nemzetgyűlésben az igen népszerű Apponyi a pártonkívüli legitimista ellenzék egyik vezetője lett, de Bethlen István kormányfőnek sikerült ügyes taktikázással háttérbe szorítania. A belpolitikai kérdésekben mérsékelt nézeteivel egyre inkább háttérbe szorult, így elsősorban a külpolitikai színterén, a magyar ügy képviselőjeként kapott szerepet: így lett Apponyi 1923-tól Magyarország fődelegátusa lett a Népszövetségben.

Még ugyanebben az évben, szeptember 19 és december 10 között amerikai körúton vett részt, ahol Európa aktuális helyzetét ismertette, illetve a magyarok ügyét kívánta népszerűsíteni: New Yorkban, Chicagóban, de még Kanadában is adott elő.

Kifejezetten aktív volt a társaságok és az alapítványok életében is, 1898-tól az MTA tiszteletbeli tagja, 1890-től a Kisfaludy Társaság tagja, 1920-tól pedig a Szent István Akadémia elnöki posztját töltötte be. 1921-ben az aranygyapjas rend lovagja lett, sőt, pacifista nézetei miatt a magyar egyetemek többször jelölték Nobel-békedíjra is.

1933. február 7-én Genfben, 86 évesen érte a halál. A gyászhír elterjedt a világsajtóban, és többen, korábbi politikai vetélytársai is kifejezték részvétüket. Olyan kiemelkedő lapok emlékeztek meg róla, mint a Times vagy a Deutsche Allgemeine Zeitung, nem véletlenül jellemzték többen úgy, mint „the grand old man of Middle-Europe”, azaz Közép-Európa kiemelkedő kvalitású „nagyöregje”.

Apponyi Albert temetése

Gömbös Gyula javaslatára a budavári Koronázó Főtemplomban temették el 1933. február 14-én. Az utókor is megemlékezett róla, 2015-ban posztumusz Magyar Örökség díjban részesítették, az Országház épületében pedig egy Tanácstermet neveztek el róla.

1. Útkeresés a dualizmus politikai útvesztőiben
2. Trianon emlékezetének meghatározó alakja

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

ősz
Múlt-kor magazin 2010

• Az aradi vértanúk özvegyei
• Jan van Eyck és a Rózsa-regény
• A végzetes vonzerejű asszony
• Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
• Hová lettek a bűnösök?
• Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
• A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
• Az eredeti Széchenyi az igazi
• Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig