Hét zenész, aki 27 évesen halt meg
2020. augusztus 10. 10:59 Czókos Gergő
Ha létezik száma a szerencsétlenségnek a zenében, akkor az mindenképpen a 27-es. A XX–XXI. század rockzenéjének legnagyobb tehetségei közül ugyanis kirívóan sokan haltak meg 27 éves korukban. Mindannyian a zene korszakos egyéniségei voltak már életükben is, rendkívül fiatalon bekövetkező haláluk pedig legendássá növelte alakjukat. Következzenek a „27-es klub” legismertebbjei.
Korábban
Aki eladta a lelkét az ördögnek
Az utódokra gyakorolt hatást tekintve Robert Leroy Johnson a rockzene történetének egyik legnagyobb alakja. Ennek ellenére a deltablues-zenész életéről csak nagyon kevés információ áll rendelkezésre.
A házasságon kívül születő, zaklatott gyerekkort megélő, 1932-től 1938-ig az Egyesült Államokat járó zenésztől mindössze 29 általa eljátszott dal felvétele maradt meg.
Az alakjához kötődő legismertebb legenda szerint Johnson megkötötte a fausti alkut: a húszas évek végén gitározni kezdő férfi sokáig csak közepes tehetségű zenész volt, ám egy alkalommal éjfélkor egy útkereszteződésében eladta a lelkét az ördögnek, ezt követően pedig gitárvirtuózzá vált.
A Rolling Stone magazin által a világ valaha volt ötödik legjobb gitárosának választott Johnson halálának körülményei is rejtélyesek.
A szintén blueszenész Sonny Boy Williamsson II visszaemlékezése szerint Johnson 1938 augusztusában egy fogadóban lépett fel, ahol megpróbált közelebbi kapcsolatba kerülni a tulajdonos feleségével.
Amikor a nő átadott Johnsonnak egy üveg whiskyt, a jelen lévő Williamsson figyelmeztette a zenészt, hogy ne igyon az italból. Johnson azonban nem hallgatott rá. Hamarosan rosszul lett, mérgezési tünetek léptek fel nála, melyekbe három nappal később belehalt.
A köztudatban úgy él, hogy halálát sztrichnin okozta, ennek azonban ellentmond, hogy a vegyület jellegzetes, átható szagát észre kellett volna vegye, ráadásul a sztrichnin gyorsan fejti ki a hatását, nem „vár” napokig.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20