Hét történelmi tévhit, amelyet mára eloszlatott a tudomány
2018. augusztus 10. 13:51 Múlt-kor
Korábban
A párizsi Bastille a zsarnokság börtöne volt
A 17. századig stratégiai erődként funkcionáló, majd egyszerű börtönné váló Bastille-ba eleinte valóban politikai foglyokat és összeesküvőket zártak, akiket később a szabad szájú írók, a párbajhősök és a köztörvényes bűnözők váltottak le. XVI. Lajos uralma idején átlagosan évente 16 fogoly tartózkodott az erődben, harmaduk politikai pornográfiája miatt hűvösre tett író volt.
A lakók – melyek némelyikét egy párizsi sétára is kiengedték – inast tarthattak, vendégeket fogadhattak, sőt lakomákat rendezhettek az inkább jó hírű szanatóriumra, mint börtönre emlékeztető intézményben. 1788-ban egy biliárdasztal is bekerült a rácsok mögé. A szegényebb foglyok természetesen kevésbé éltek fényűzően, ám ha a fejenkénti napi 10 livre-t nem költötték el, szabadulásukkor átvehették a fennmaradó összeget.
Félelmetes hírnevét az egykori foglyok nagyotmondásainak és titokzatosságának köszönhette, ugyanis a börtönbe csak a király foglyai kerültek be, akik nem tudhatták meg az elfogatás okát és szabadságvesztésük időtartamát.
1789. július 14-én pusztán azért ostromolták meg a Bastille-t, mert a királyi erők időközben nagyszámú puskaporkészleteket halmoztak fel jól védhető raktáraiban, s nem azért, mert a zsarnokság szimbólumát látták a nyolctornyú épületben. Megtámadásakor a felkelők mindössze hét köztörvényes rabot (négy váltóhamisítót, két őrültet és egy perverz nemesembert) találtak az erődben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2019
- Széchenyi Zsigmond vadászkalandjai
- Az 1990. októberi taxisblokád
- Az amerikai modernizmus első nagyasszonya
- 1918 - Az őszirózsás forradalom tündöklése és bukása
- A zselízi Eszterházy-kastély
- 1849 - Az aradi vértanúk tragédiája
- A szesztilalom rettegett szélmalomharcosa
- A Drechsler-palota különc asztaltársasága
- Hét híresség, akit elutasítottak a seregtől
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap