Hét történelmi híresség utolsó mondata a középkorból
2016. szeptember 6. 15:40
Számos történelmi személynek jegyezték le a halálos ágyán suttogott utolsó szavait, amelyek gyakorta az adott király, pápa, hadvezér vagy művész leghíresebb mondatai közé emelkedtek – annak ellenére, hogy talán sohasem hangzottak el, és többet árulnak el magukról a kortársakról és a történetírókról (valamint arról, hogy mit gondoltak a haldoklóról).
Korábban
A majomördög
„Hagyja csak békén, mivel ez maga az ördög (...) Jövök már, jövök már. Ez így igazságos. De várjunk csak egy kicsit...” – mondta 1503-ban a VI. Sándor pápa néven elsősorban a katolikus egyházfőkről kialakított képtől kirívóan eltérő életmódjáról ismert Rodrigo Borgia (Borja) nem sokkal halála előtt. A sokak által a „pápaság legsötétebb alakjaként” számon tartott, gátlástalan politikát és kicsapongó életmódot folytató egyházfő halálos ágyán egy, a szobában körbe-körbe futkározó majmot pillantott meg. Az egyik bíboros felajánlotta, hogy elkapja a nyilvánvalóan csak az egyházfő képzeletében jelen lévő szörnyeteget, VI. Sándor azonban visszautasította, mivel úgy vélte, maga az ördög jelent meg előtte majom képében, majd a hallucináció tárgya felé fordult, és kinyögte utolsó szavait.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.