Hét meghökkentő eset a rockcenzúra történetéből
2015. július 6. 08:35
Korábban
A pornográf sláger
Matthew Welsh indianai kormányzó 1964-ben állítólagos pornográf tartalma miatt tiltotta be a portlandi The Kingsmen nevű zenekar Louie, Louie című dalát. Az eredetileg Richard Berry által írt slágerről a kormányzó sajtófőnöke, James J. McManus kifejtette, hogy bár a szerző szándékosan homályos értelműnek szánta a dal szövegét, ha az ember jól odafigyel rá, világossá válik a szavak valódi jelentése. Az ügyben a Műsorszolgáltatók Nemzeti Szövetsége mellett a Szövetségi Kommunikációs Bizottság, valamint az FBI is vizsgálatot indított, és az eset az amerikai igazságügy-minisztériumig is eljutott. Az ügyre még az akkori igazságügy-miniszter, Bobby Kennedy is felfigyelt. Bár az ártalmatlan dal egy tengerészről szól, aki egy Louie nevű csaposnak meséli el, hogy mennyire vágyik a szerelmével való ismételt találkozásra, az FBI kétéves nyomozás után egy több mint 120 oldalas jelentésben számolt be az esetről, de eljrását végül nem indított az ügyben. A Szövetségi Kommunikációs Bizottság pedig végül arra jutott, hogy a dalszöveg nem tekinthető pornográfnak, mivel egyszerűen csak „érthetetlen”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Horthy
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka
- A kormányzó hitvese: Horthy Miklósné Purgly Magdolna
- Indiai vadászatok és lenyűgöző britek: Horthy Miklós a világ körül
- A köztársaságból kiábrándult Habsburg-pártiak gyűrűjében választották kormányzóvá Horthy Miklóst
- A nemzetmentőtől a nemzetvesztőig: hányféle Horthy-kép létezik?
- Kard nélkül, a kultúra erejével harcolt Magyarország felvirágoztatásáért Klebelsberg Kunó
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.