Hét meghökkentő eset a rockcenzúra történetéből
2015. július 6. 08:35
Korábban
A szöveg nélkül betiltott dal
A rádiózás történetének alighanem egyik legkülönösebb epizódja volt, amikor 1958-ban számos amerikai rádióállomás betiltotta Link Wray Rumble című instrumentális, vagyis pusztán hangszerekkel, szöveg nélkül felvett dalát. Hogy miért? A címe miatt. A „rumble” szó az angolban ugyanis dörgés és morajlás mellett fiatalkorú bandák közötti gengszterháborút is jelent, a betiltás mellett döntő rádiók vezetői pedig 1959-ben pedig attól féltek, hogy Link Wray dala csupán címével is nagyban hozzájárulhat a bandaháborúk kirobbanásához. Az indoklás szerint a gitár kemény, torzított hangzása és a dal baljós, lassú akkordjai úgy hatottak, mint egy késharcra való felhívás: a cenzorok szerint a szám maga volt a fiatalkori bűnözés dicsőítése. Amikor a gitáros fellépett a dallal az American Bandstand nevű zenei tévéshow-ban, Dick Clark műsorvezető úgy konferálta fel a slágert, hogy nem ejtette ki a címét. A Rumble betiltása ellenére – vagy éppen ezért – rendkívüli népszerűségre tett szert: több filmben, többek között a Ponyvaregényben is feltűnt, Bob Dylan pedig a világ legjobb instrumentális dalának nevezte.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap