Hét híres tűzeset a történelemből
2025. január 10. 14:05 Kulcsár Ádám
Fejőstehén, feledékeny pék, római császár, menekülő oroszok, földrengés, szövetséges háborús bűn – számos oka lehet egy pusztító tűzviharnak, amely képes egy egész várost lerombolni. Mi most a hét leghíresebbet soroljuk fel.
A Capitolium felgyújtása után a brit katonák több kormányzati épületet is felégettek, majd elérkeztek a Fehér Házhoz (akkoriban még elnöki kúriának nevezték)
Korábban
Tűzvész Rómában
Miközben Róma lángokban állt, Nero elégedetten tekintett körül palotája tetejéről, és egy Trója pusztulásáról szóló dalt énekelt – hangzik a császárral kapcsolatos gyakori vád.
Bár a Suetonius és Cassius Dio roppant elfogult beszámolója nyomán elterjedt kép szinte bizonyosan hamis, mivel a császár a katasztrófa idején a várostól 60 km-re fekvő antiumi villájában tartózkodott, máig nem tudni, mi okozta a várost Kr. u. 64. július 18-a éjjelétől hat napon át lángba borító tűzvészt.
A katasztrófa a Circus Maximus területén kezdődött. A környék tele volt magas, fából készült épületekkel és szűk utcákkal, az erős szél következtében pedig villámgyorsan lángba borult a város, amelynek 14 kerületéből három teljesen elpusztult.
Az áldozatok közül sokan már az utcákat beterítő füsttől megfulladtak.
Nero a katasztrófa idején biztosította a lakosság élelem- és vízellátását, leszállította a gabona árát, és a legszerencsétlenebbeket még a szigorúan őrzött gyümölcsöskertjébe is beengedte.
A nép körében azonban elterjedt a pletyka, hogy maga a császár okozta a tűzvészt, mivel a város központjában egy új palotakomplexum megépítését tervezte, amihez üres területre volt szüksége.
Mivel a keresztények bűnös városként tekintettek Rómára, amely pusztulásra van ítélve, Nero a gyanús szekta tagjaiban találta meg a bűnbakot.
Véres leszámolás vette kezdetét. Tacitus írja le, hogy a keresztényeket vadállatbőrökbe bugyolálták, majd kutyákkal tépették szét.
Amikor egy pék felgyújtotta Londont
„Ugyan, egy nő is el tudná hugyozni!” – mondta Sir Thomas Bloodworth, London teljesen alkalmatlan főpolgármestere, amikor 1666. szeptember 2-án, vasárnap megtekintette a City központjában fellángoló tüzet.
A szakértők ekkor már az épületek lerombolását javasolták a tűzgátak kialakítása érdekében, ám a politikus ezt elutasította.
A tűz első lángjai a király szolgálatában álló Thomas Farriner Pudding Lane-i pékségében lobbantak fel. Egyesek szerint a parazsat nem oltotta el rendesen, mások pedig úgy vélték, hogy túl közel hagyta a kemencéhez az olajat. (A legtöbben ugyanakkor a pápistákat, illetve a hollandokat gyanúsították meg szándékos gyújtogatással.)
Bár a Farriner család az emeleti ablakon át ki tudott menekülni az utcára, egyik szolgálólányuk már nem volt ilyen szerencsés, és bent égett a házban, így ő lett a korabeli Európa egyik leghíresebb katasztrófájának maroknyi áldozata közül az első.
Az erős keleti szél miatt a tűz percek alatt átterjedt a környező, kátránnyal szigetelt, szorosan és mindenféle szervezettség nélkül épült, faszerkezetű házakra.
A néhány óra alatt tűzviharrá változó csapás négy napon át tombolt, a félmilliós London belvárosában a 80 ezer lakos közül 70 ezren váltak hajléktalanná, a katasztrófa során 13 200 ház, 87 templom, többek között a Szent Pál-katedrális is porrá égett.
Szeptember 5-ére az erős szél elállt, a Tower helyőrsége pedig lőpor segítségével hatékony tűzgátat hozott létre, amely lassan megállította a külső nyomornegyedeket, valamint II. Károly westminsteri udvarát is veszélyeztető tűz további terjedését.
Moszkva lángokban
„Testvér uram, a gyönyörű, varázslatos Moszkva többé már nem létezik. Hogy lehettél képes pusztulásra kárhoztatni a világ legcsodálatosabb városát, egy várost, amely több száz éven át épült?” – írta az orosz fővárosba bevonuló Napóleon I. Sándornak.
A cárnak – mint később fogalmazott – az „égő Moszkva megvilágította” a lelkét, és esze ágában sem volt tárgyalni a megszállókkal.
A véres borogyinói csata után Kutuzov serege visszavonult, majd az orosz katonai tanács úgy döntött, hogy harc nélkül adja fel Moszkvát.
1812. szeptember 14-én az ötödére fogyatkozott Grande Armée elfoglalta a fővárost. Amikor a napóleoni seregek megérkeztek, egyes források szerint már több ponton is lángolt Moszkva, ugyanakkor ma sem tudjuk pontosan, hogy a nagy tűzvész kinek a számlájára írható.
Valószínűleg senkiére sem.
Mielőtt az orosz csapatok és velük együtt többezernyi polgár elhagyta a 270 ezer fős fővárost, Fjodor Rosztopcsin parancsnok meghagyta, hogy a fontosabb épületeket robbantsák fel. Néhány kutató az orosz szabotázsakciót okolja a tűzvészért, hiszen a franciáknak nem volt érdeke, hogy a hosszú idő után biztonságot nyújtó hajlékokat, valamint a raktárakat felégessék.
Ugyanakkor több mint valószínű, hogy a napóleoni seregek is „sárosak” voltak a város tragédiájában.
Tolsztoj a Háború és békében azt írja, hogy a tűz nem szándékos gyújtogatás következménye: az elmenekülő polgárok őrizetlenül hagyott tűzhelyei, a moszkvai tűzoltók megfogyatkozott felszerelése, a fegyelmezetlenség, valamint a franciák gondatlansága miatt alakulhatott ki a négy napon át tomboló tűzvész, amelyben Moszkva legalább kétharmada pusztult el számos műkincsével együtt.
A tűz hatalmas csapás volt a franciák számára, akik egy hónapnyi hiábavaló várakozás, éhezés és fázás után elcsigázva és megtörten hazaindultak.
Ég a Fehér Ház
„Amikor a britek megérkeztek, sok bort ittak és egy nagy vacsorát csaptak, amelyet én készítettem az elnök és a kormány számára” – mesélte évekkel később a 15 éves Paul Jennings, Madison elnök személyes rabszolgája arról, hogy mi történt 1814. augusztus 24-én a Fehér Házban.
Európa évek óta Napóleonra koncentrált, a britek figyelmét a győzelmet győzelemre halmozó francia császár kötötte le. 1812-ben az amerikaiak úgy vélték, hogy eljött az ő idejük, és megtámadták a brit gyarmati uralom alatt álló Kanadát.
Az inváziós terv hamar kútba esett, és a következő két évben inkább már a védekezésre és a kalóztámadásokra kellett összpontosítaniuk.
London gazdasági blokádot vezetett be az Egyesült Államok ellen, így 1814 végére gyakorlatilag csődbe ment Washington.
A britek ugyanakkor nem tudtak északról behatolni, inkább rablótámadásokat indítottak az óceán felől. 1814 augusztusában négyezer fős brit sereg szállt partra a Patuxent folyó közelében, majd Washington ellen vonult – valószínűleg megtorlásként a felső-kanadai Port Dover amerikai feldúlása miatt. Miután a bladensburgi csatában legyőzték az amerikai milíciát, megszállták a fővárost.
A Capitolium (a korabeli utazók szerint ez volt az egyetlen szemrevaló épület Washingtonban) felgyújtása után több kormányzati épületet is felégettek, majd elérkeztek a Fehér Házhoz (akkoriban még elnöki kúriának nevezték). Az elnök a csata után elmenekült a városból, a First Lady azonban még az otthonukban volt, és igyekezett minél több értéktárgyat megmenteni.
Miután a britek megebédeltek, a Fehér Házat is felgyújtották. A megszállás mindössze 26 órán át tartott, ugyanis egy hirtelen jött hurrikán, valamint a nyomában érkező tornádó elkergette a betolakodókat, és eloltotta a tüzeket.
A „bűnös” tehén
Mrs. O’Leary 1871. október 8-ának estéjén éppen az egyik tehenét fejte, amikor a rakoncátlan jószág egyszer csak felrúgta a petróleumlámpát.
A száraz széna villámgyorsan kapott lángra, így néhány másodperccel később már az ír család egész pajtája égett. A tűz nem állt meg a birtok határánál, és Chicago tekintélyes részét elszenesítette – számol be az egyik legnépszerűbb pletyka az illinois-i város legnagyobb tűzvészének eredetéről.
Egy másik, máig élő szóbeszéd szerint egy tivornyázó, kártyázó csoport döntött fel egy lámpást szintén az említett pajtában.
A két történet alapja bizonyosan koholmány, ugyanis a korszakban erős írellenes hangulat söpört végig Amerikán a növekvő politikai befolyásuk miatt.
Más találgatások szerint egy tejtolvaj, esetleg egy meteoreső vagy a levegő magas metánkoncentrációja miatt alakulhatott ki a tűz.
A legvalószínűbb magyarázat azonban az, hogy a tragédiát megelőző három hónap csapadék nélküli időjárása (mindössze 25 mm-nyi eső esett a térségben) nyomán fellépő szárazság okozta a pusztító tűzvészt.
Habár a 17 lóvontatású gőzgép mellett 185 tűzoltó teljesített szolgálatot a városban, egy véletlen hiba miatt rossz helyre irányították őket, így a lángoknak volt ideje elterjedni.
Mivel a 300 ezres település épületeinek kétharmada fából készült, a tetőszerkezeteken pedig tűzveszélyes kátrányt használtak, továbbá a várost kettészelő folyón számos, fűrészáruval megrakott uszály várakozott, a tűzvésznek gyakorlatilag semmi sem állta útját.
A túlmelegedett levegő a hidegebb légáramlatokkal találkozva tűztornádóvá vált, és három napon át tombolt, megközelítőleg 300 emberrel végzett, és több mint százezer lakost tett hajléktalanná.
Földrengésből tüzes pokol
1906. április 18-án 5 óra 12 perckor még a legtöbb San Franciscó-i lakos ágyban volt, amikor egy erősebb lökés rázta meg a Szent András-törésvonal közelében fekvő várost.
A metropolisz lakói már hozzászoktak a földrengésekhez, és éppen át akartak fordulni másik oldalukra, amikor 25 másodperc elteltével egy igen vad, a Richter-skála szerint 7,9-es erősségűre becsült rengés következett, amely 42 másodpercig tartott.
Ám a túlélők még ezután sem lélegezhettek fel: villámgyors lángvihar alakult ki.
Az irtózatos rengés következtében felboruló tűzhelyek és megrongálódott gázcsövek legalább félszáz helyen tüzet okoztak.
Az egyik legnagyobb tűzforrás a Hayes Streeten alakult ki, ahol egy korán felkelt édesanya készített gyermekeinek reggelit. Gyakran ezért szokták a pusztító katasztrófát a „Ham and Eggs Fire” néven illetni.
Nagyban hátráltatta az oltási munkákat, hogy a vízellátási rendszer is tönkrement a földrengés következtében. Egyesek szerint az sem segített, hogy a tűzoltók a tűzgátak kialakításához dinamitot használtak, ami további tüzeket okozott. Mások úgy vélik, hogy mivel az épületek biztosítása nem terjedt ki a földrengés okozta kárra, a tűzkárra azonban igen, sok háztulajdonos némi pluszpénz reményében inkább felgyújtotta a házából megmaradt romhalmazt.
A mentési munkálatokba, pontosabban fogalmazva az evakuálásba a katonaság, a Nemzeti Gárda és a tengerészek is bekapcsolódtak.
A négy napon, négy éjjelen át tartó és megállíthatatlan tűzvihar holdbéli tájjá változtatta a várost: közel 30 ezer épületet tett egyenlővé a földdel, legalább 3 ezer áldozatot és – akkori értéken – több mint 400 millió dolláros kárt okozott.
A drezdai tűzvihar
A második világháború alkonyán a brit és amerikai szövetségesek egy drasztikus bombázással akarták megtörni a németek lendületét.
A választás a barokk műemlékekben gazdag, ám hadászatilag és iparilag egyáltalán nem igazán jelentős, védtelen Drezdára esett, ahol 1945 elejére már 950 ezer ember (közülük több százezer sziléziai menekült) zsúfolódott össze.
A brit Lancasterek első hulláma 1945. február 13-án este, negyed 11 körül érkezett. A fél kettőkor megjelenő 529 bombázó több mint 1800 tonna robbanó- és foszforos gyújtóbombát dobott le többnyire a városba érkező mentő- és tűzoltóoszlopokra.
Másnap délben az amerikai légierő 311 B-17-ese hajtotta végre a harmadik szőnyegbombázást.
A megtorló célú, a háborús bűn fogalmát maximálisan kimerítő, mintegy 25 000 áldozatot követelő terrorbombázás során a szász választófejedelmi városra összesen 3417 tonna bomba zúdult, amelynek 43 százaléka gyújtóbomba volt.
„Szörnyű dolgokat láttunk: elhamvadt felnőttek, akik gyermekméretűre zsugorodtak, kar- és lábdarabok, halottak, egész családok halálra égve, ide-oda futkosó égő emberek, menekültekkel teli kocsik, számos elhunyt katona, gyermekeik nevét kiáltó anyák, és mindenhol, mindenhol tűz, valamint a tűzvihar forró szele, amely meggátolta, hogy az emberek kijussanak az égő házaikból” – emlékezett vissza Lothar Metzger túlélő Drezda pokoli éjszakájára.
A támadás következtében egy 23 órán át tomboló tűzvihar alakult ki, a keletkező szén-monoxidtól sokan egyszerűen megfulladtak, „Elba Firenzéje” pedig egyetlen romhalmazzá vált.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
régészet
- Kereskedelmi utakon érkezett a buddhuizmus Kínába
- Két vallás találkozott Angkorvat templomában
- Már gyerekként kivételes nyelvtehetség volt a hieroglif írás megfejtője, Jean-François Champollion
- Már gyermekként lelkesedett Trójáért Heinrich Schliemann
- Máig nem tudni pontosan, kik voltak a rejtélyes ókori város, Petra építői
- Lumbini buddhista szobrai
- Tutanhamon sírjának felfedezésével mindenkit lenyűgözött Howard Carter
- Furcsa módon eltemetett „vámpírgyermek” sírjára bukkantak Visegrádon
- Sokat elárulnak a lápokban talált múmiák a régi Európáról
- A bölényvadászatban és az aranymosásban is jeleskedett Buffalo Bill 16:05
- Utasok millióinak az életét könnyítette meg a londoni Metropolitan Railway 15:06
- Hét híres tűzeset a történelemből 14:05
- Rendhagyó audiovizuális fesztivállal várja az érdeklődőket a Magyar Zene Háza 11:20
- A buják betegségének tartották és üldözték a leprásokat a középkorban 09:05
- Regényeivel vette fel a harcot a fasizmus terjedése ellen Karel Čapek tegnap
- Máig számtalan kérdőjel lengi körül az 1996-os dagesztáni túszdrámát tegnap
- Látványos színpadi shownak hitték Richmondban a tűzvészt tegnap
