Hét híres Mária-jelenés Guadalupétől Fatimáig
2020. október 20. 09:48 Múlt-kor
Korábban
Mária országa
Szent István király a hagyomány szerint halála előtt, 1038-ban Szűz Mária oltalmába ajánlotta a fiatal Magyar Királyságot. Az azóta eltelt csaknem ezer évben a magyar nép mindvégig különleges figyelemmel fordult Jézus édesanyja felé, akit a Magyarok Nagyasszonya néven is emlegetnek.
Tiszteletére a Kárpát-medencében számos kegyhely alakult, amelyekhez többtucatnyi csodatétel fűződik: a tatár-török pusztítást és egy tűzvészt is túlélő csíksomlyói kegyszobortól kezdve a többször is könnyező máriapócsi ikonon át az egy álom segítségével megtalált máriabesnyői elefántcsont Mária-szoborig.
A legendák szerint a Szűzanya többek között megjelent a mai Mátraverebély-Szentkút közelében a XI-XII. század környékén egy néma pásztorfiúnak, akinek később megeredt a nyelve, miután ivott egy frissen előtörő forrásból.
1687-ben a török pusztította, a reformátusok kezére kerülő Máriagyűdön látták a katolikus hívők, míg 1838-ban Hercegszántón parasztemberek egy kút vizében, majd egy fűzfa mellett vélték látni a szüzet, aki előtt a hagyomány szerint még az ökrök is térdet hajtottak.
1947 júliusában pedig megmutatott egy gyógyító erejű vízforrást egy asszonynak a mai Fallóskúton, amely az előzőekhez hasonlóan komoly búcsújáróhellyé lett az eltelt évtizedek során.
Az utóbbi idők egyik leghíresebb, magyar vonatkozású, „állítólagos” Mária-jelenésére az erdélyi Szőkefalván került sor. A látását a cukorbetegsége miatt elveszítő, és a más súlyos betegségeivel járó szenvedéseit mindvégig türelmesen viselő Marián Rózsika 1995 januárjától kezdve hónapokon át egyfajta vörös fényt látott, amely naponta többször is megjelent neki.
Elmondása szerint június 17-én este imádság közben szólt először hozzá egy női hang, amelyet ő a Szűzanyához társított. Egy évtizeden át általában évi három alkalommal jelent meg a látnoknak.
1995 és 1998 között nem beszélhetett róla senkinek, az ezt követő évek során azonban a 10-15 percig tartó jelenések már nyilvánosak voltak a családi házban, majd az udvaron, később pedig Szőkefalva templomában.
Az utolsó alkalomra 2005. június 17-én került sor, ahol már több mint 10 ezer fő jelent meg. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek engedélyezte, hogy ezen alkalmakkor több tucat pap vegyen részt, és ünnepi szentmisét mutassanak be.
Szűz Mária a román és magyar nyelven is „közvetítő” látnok szerint legtöbbször imádságra buzdított. A jelenések során csodás gyógyulásokról számoltak be, ám a 2011-ben elhunyt Rózsika sohasem kérte Jézus anyját, hogy adja vissza neki a szeme világát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Az Eufrátesztől a Magyar Királyságig tartott a kétszer is trónra ültetett II. Mehmed birodalma
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Nemcsak prédikált, a pestisben szenvedőket is gyógyította Sziénai Szent Katalin
- A főapátságot felvirágoztató Uros 800 éves pecsétjét is megtekinthetjük
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 19:05
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap