Hét fenegyerek a történelemből, aki nem ismerte a félelmet
2017. augusztus 18. 15:37
Korábban
Egy kilométerrel Párizs felett
Az egykori francia katonatiszt, Andre-Jacques Garnerin azzal írta be magát a repülés történetébe, hogy ő hajtotta végre az első magaslati ejtőernyős ugrást. Garnerin 1797-ben emelkedett 975 méter magasságba léggömbjével Párizs felett, mielőtt levágta volna a léggömböt tartó köteleket a kis kosárról, amelyben ült. Ezt követően kihajtotta 7 méter széles, saját készítésű ejtőernyőjét és megkezdte az „ereszkedést”, miközben az ernyő összevissza csapkodott és többször megcsavarodott. A földet érés így közel sem volt simának mondható, de szerencsére Garnerin szinte sértetlenül úszta meg a kalandot.
A következő években továbbfejlesztette az ejtőernyőjét, és számos ugrást hajtott végre szerte Európában. Legnagyobb teljesítménye az volt, amikor több mint 2400 méter magasságból ereszkedett le Angliában. 1799-ben felesége, Jeanne-Genevieve lett a történelem első női ejtőernyőse, amikor 900 méter magasságból szállingózott le férje találmányával.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap