Hét étel, amelyet híres emberekről neveztek el
2020. május 19. 08:28 Kulcsár Ádám
Korábban
Virág vagy királyné?
Az egyik legismertebb, pizzával kapcsolatos történet szerint 1890 júniusában I. Umbertó olasz király és felesége, Margit (Margherita) Nápolyba látogattak.
A szervezők a leghíresebb helyi séfet, Raffaele Espositót kérték fel arra, hogy valamivel lepje meg a királyi párt. (Egy másik verzió szerint a királyné megbetegedett a francia szakács főztjétől, így valamilyen olaszosra vágyott, ezért fordultak az itáliai séfhez.)
Esposito specialitásának elfogyasztása után a királyné azonnal tollat ragadott, és megköszönte neki a kulináris élményt.
Ezen felbuzdulva a séf megalkotta a leghazafiasabb pizzát, amely feltétjének alapanyagai (paradicsom, mozzarella, bazsalikom) az olasz trikolór színeit adták, nevét pedig a fenséges asszonyról mintázta. Sajnos a meglepően sokak által ismert legenda nem igaz.
Az ugyanezen alapanyagokból készült pizza bizonyíthatóan már a XVIII–XIX. század fordulóján is jelen volt a Vezúv környékén. Egy 1830-as, Nápolyról és környékéről szóló könyv pedig a pontos elkészítését is leírta.
Egy 1849-es, Emanuele Rocco nevéhez köthető feljegyzés továbbá elmagyarázza, hogy a vékony mozzarellaszeleteket virágalakban kell lefektetni a paradicsomszószra a bazsalikomlevelekkel együtt.
Minden bizonnyal a margarétára hasonlító kompozíció miatt nyerhette el a nevét a pizza. Ám magát a pizzanevet csupán 1866-ban Francesco De Bourcard írta le először, megemlítve, hogy a Margherita már a három legkedveltebb pizzafajta között szerepelt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek
- Luxemburgi Zsigmond parancsát megszegve rohantak vesztükbe a keresztesek Nikápolynál
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Két év ostrom után Bécsújhely mégis kénytelen volt megnyitni kapuit Mátyás király előtt
- Máig rejtély, hogy hova temették el Kazimierz Pułaskit, az az amerikai lovasság egyik atyját
- Kétségbeesett puccskísérlet sem tudott változtatni a japán császár álláspontján a II. világháborús kapitulációt illetően
- Még a római katonákban is félelmet keltettek Arkhimédész zseniális hadigépei
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján tegnap