I. Habsburg Lipót, a nagyajkú
Az egyik leghosszabb ideig (48 éven keresztül) uralkodó Habsburgot, az igencsak előnytelen külsejű I. Lipótot eredetileg egyházi pályára szánták, ám bátyja, IV. Ferdinánd halála keresztülhúzta a számításokat, s 1657-ben neki kellett apja örökébe lépnie. Alacsony termetű volt, groteszk és mai szemmel nézve egy mesefigurához hasonlítható, akit a házi festője nem kímélt, s hiteles arcképet készített róla az utókor számára: a festményen egy vastag ajkú, fekete hajú, csúnya férfi látható, akinek állkapcsa a Habsburgokra jellemző módon előreugrik.
Lipót Cseh- és Magyarország királyaként, illetve a Német-római Birodalom császáraként önmagát megfontolt és lelkiismeretes hivatalnoknak tartotta, környezete azonban inkább határozatlannak ítélte meg. A magánéletben családszerető, jóindulatú és hitbuzgó férfiú volt, nyilvánosság előtt viszont a spanyol etikett rideg merevsége mögé rejtőzködött.
Két szenvedélye volt: a zene és a vadászat. Mint muzsikus, megközelítette kora legjobbjait, ám vadásztehetségéről nem sokat tudunk – csupán annyi bizonyos, hogy mikor vadra ment, megállt az élet a Burgban. Környezete olyannyira nem akarta megzavarni az uralkodót kedvenc időtöltése közben, hogy például 1686-ban egy teljes napon át elhallgatták előle, hogy sikerült visszavívni Budát az ősellenség töröktől.
IV. Fülöp, a népsanyargató
A Habsburgok spanyol ágából származó IV. Fülöp megítélése az évszázadok során sokat változott: halála után 200 évvel még gyenge egyéniségnek tartották, s folyton az uralkodó szemére hányták, hogy túlzott mértékben hagyatkozott a minisztereire (főként Olivares hercegre), ám a későbbi korok már határozottabb királyként emlékeznek meg róla. 16 éves volt, amikor a hatalmas, ám hanyatlófélben lévő Spanyolország trónjára került, s ezzel párhuzamosan Portugália, Nápoly, Szicília, Szardínia, Milánó és Luxemburg uralkodója lett. A művészetszeretetéről híres király népsanyargató uralma ellen felkelések sorozata indult, ám csupán a portugáloknak sikerült lerázniuk magukról a rabigát.
A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2015. különszám számában olvasható.
2015. különszámJubileumi kiadás |