Kim Phuc története mindörökké a háború borzalmai és a határtalan emberi bátorság emlékeztetője marad

Negyven évvel ezelőtt egy napalm támadás során súlyosan megégett kilenc éves kislány ruháit letépve szaladt a vietnámi országúton, menekülve a perzselő hőség elöl. Kim Phuc rémületét Nick Ut,az Associated Press fotósa örökítette meg. A kép azonnal a háború ártatlan áldozatai által oly gyakran elszenvedett borzalmak szimbólumává vált. A felvétel és Ut erőfeszítései, hogy megmentse Kim Phuc-ot, egész életükre összekötötte őket, bár vietnámi otthonuktól távol, mindketten más-más utat jártak be.

1972. június 8-án 5.30-kor a monszunesőt ígérő égbolt tompította hajnali fények szűrődnek át a Saigon sugárútjait szegélyező fákon. Nick Ut – aki fiatal kora ellenére már tapasztalt háborús fotósnak számít – ellenőrzi felszerelését. Golyóálló mellény, fényképezőgépek, lencsék, film, élelem, a dél-vietnámi csapatokéra emlékeztető egyenruha. Az éjszakai kijárási tilalom véget ért és Ut beszáll egy furgonba az AP iroda előtt, majd a sofőrt az 1-es országút felé irányítja. Úti céljuk a fővárostól 25 mérföldre fekvő Trang Bang. Ut kényelembe helyezi magát a légkondicionáló biztosította hűvösben, mely elviselhetőbbé teszi a vietnámi kora nyári fülledtséget.

Trang Bang-ben három napig tartó harcok után a város egyes részei még mindig az ellenséges csapatok kezében vannak és az országutat is eltorlaszolták, melyet a dél-vietnámi csapatok most kísérelnek meg ismét felszabadítani. Ut nem tudhatta, hogy mielőtt a nap lemegy, része lesz élete meghatározó élményében.

A 21 éves Huynh Cong Ut a Mekong-delta területén található Long An tartományban született. Nyolc fiú és egy lány testvér közül ő volt a legfiatalabb gyermek. Az 1960-as évek elején a delta vidéken heves harcok folytak, így a 14 éves Ut-ot bátyja, Huynh Than My a viszonylag biztonságos Saigonba vitte. My – aki korábban színész, illetve hangosító volt a CBS-nél – ekkor az Associated Press fotósaként dolgozott, többnyire a Mekong-delta vidékén. 1965. októberében My megsebesült, és miközben evakuálására várt, a Viet Cong végzett vele.

Pár héttel később, Ut édesanyja ellátogatott az AP saigon-i irodájába, hogy Ut-nak állást találjon. Elmondta, hogy miután a család már két fiút veszített a háborúban, súlyos anyagi nehézségekkel küzdenek. Ed White, az iroda vezetője és Horst Faas fényképészeti igazgató vonakodtak attól, hogy még egy fiút hasonló veszélynek tegyenek ki. White végül engedett és 1966. január 1-én Ut asszisztensként kezdett dolgozni a sötétkamrában. Faas megmondta Ut-nak, hogy fiatal korára, tapasztalatlanságára, illetve családja nehézségeire tekintettel nem vehet részt terepmunkában.

Ut a fényképészetet a sötétkamrában tanulta ki és munka után utcai felvételeket kezdett készíteni. Később Peter Arnett a saigoni utcagyerekekről készített fotóriportjával együtt jelentek meg képei. A cikket sok helyen lehozták és nemsokára újabb városi témákat fényképezhetett. Henri Huet fotós szintén Ut mentorai között volt. Ő ragasztotta rá a „Nic-Nic”becenevet, mely kifejezéssel Vietnámban a legfiatalabb gyermekeket illették. Ezt mások is gyorsan átvették tőle és Huynh Cong Ut-ot hamarosan mindenki csak Nick Ut-ként emlegette.

Ut-ot nem küldték el a háborúba, a háború jött el hozzá. Ut hadifotósként abban az időben aratta első sikereit, amikor 1968. februárjában a Tet – a vietnámi újév – alatt Saigon csatatérré változott. 1972. júniusára túl volt egy sérülésen, és ekkor már az AP legjobb fotósai között tartották számon.

Az eltévedt jelzőrakéta

A fülledt júniusi reggelen 7.30-kor Ut furgonja megállt Trang Bang közelében. Az 1-es út zsúfolva volt autókkal, kocsikkal, buszokkal, biciklikkel, teherautókkal, katonai járművekkel és menekültekkel, akiket a falu közelében folyó harcok akadályoztak a továbbjutásban. Fényképezőgépét vállára vetve, Ut a ritka ködben Trang Bang felé indult. Az úton kifeszített drótakadálynál más újságírókhoz és katonákhoz csatlakozott, hogy tájékozódjon a helyzetről. Beszélgetésüket a 150 yardnyira, egy fasor mögött lévő Cao Dai templom tornyai irányából jövő fegyverropogás szakította félbe.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2015. különszám számában olvasható.