Barta Istvánné, Nádja 29 évig dolgozott Kádár János mellett. A korabeli fotókon rendszerint a magyar pártvezér és egy szovjet főtitkár közt látható. Az 86 éves asszony kanyargós életet tudhat maga mögött. Az Odesszei zsidó közösségből Magyarországra vetődött apja, Rabinovics József a Kommunisták Magyarországi Pártjának egyik alapítótagja volt 1919-ben. A család három év múltán a Szovjetunióba költözött, ahonnan csak 1948-ban tértek vissza, csonkán: már csak anya és leánya. Nádja bátyja ugyanis a Vörös Hadsereg katonájaként 1945-ben Szentendrénél elesett, apját pedig a sztálini önkény küldte gulágra, amit nem élt túl.

- Édesapját 1938-ban internálták. Mi volt a vád ellene?
- Kémgyanús elemnek minősült. Kérdeztem is: ha gyanús, miért kapott 8 évet? Azért, mondták, mert ha valóban az lenne, akkor kivégezték volna.

- Ez egyfajta tipikus XX. századi kommunista életút is lehetne... Sosem tántorították el ezek az élmények?
- Érdekes módon nem, mert olyan nevelést kaptunk. Apám utolsó levelében arra kérte anyámat: mindenképpen kommunistának neveljen bennünket. Szóval semmi kétség nem merült fel bennünk, hogy valami nem úgy lenne, ahogy mondják. És persze Sztálin szeretete és érinthetetlensége a XX. kongresszusig is eléggé meghatározta mindezt.

- De azt azért csak nem hitte el, hogy kém az apja?
- Én nem. Meg voltam győződve róla, hogy apám igazi kommunista, és ez csak tévedés lehet. De a többiek esetében már egyáltalán nem voltam biztos.

- Amikor visszatértek Magyarországra, előbb a TASSZ, majd a Pravda tudósítója mellé rendelték. Mi volt a feladata?
- Hát minden. Olvastam az újságokat, beszámolókat készítettem, fordítottam, interjúkat csináltunk, utaztunk az országban.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2015. különszám számában olvasható.