2022. nyár: Mesebeli menyegzők
ITT támogathatsz bennünket

Hét borzasztó halálnem a viktoriánus Nagy-Britanniából

2019. november 20. 18:47 Múlt-kor

A kolera réme

Manapság Európában szinte magától értetődő, hogy a csapból tiszta, iható víz folyik. A 19. században azonban mind Európában, mind az Egyesült Államokban egyre zsúfoltabbá váltak a városok, az infrastruktúra pedig nem tudta követni a hirtelen népességrobbanást.

A szegényebb negyedekben a szennyvíz rendszerint nyílt árkokban folyt, az ivóvízellátás pedig nem volt biztosított, a kommunális kutakba pedig gyakran talált utat a mindenhol jelen lévő szennyvíz is. Ez főként a kolerának, illetve a tífusznak kedvezett.

A 19. században elsőként Indiában (a kórokozó kialakulásának helyén) fordultak elő kolerajárványok, azonban a világkereskedelem fellendülésével a betegség a világon szinte mindenhol megjelent.

Nagy-Britanniát és az Egyesült Államokat 1832-ben támadta meg a kolera, azonban az évszázad során további fellángolásai voltak – csak 1854-ben 23 000 emberéletet követelt a szigetországban.

Ebben az évben egy John Snow nevű orvos feltérképezte a kolerás megbetegedések előfordulását Londonban, és forrásukként egyetlen utcai vízcsapot azonosított, amely egy emésztőgödör közelében helyezkedett el. A kutat felszámolták, és a megbetegedések száma azonnal csökkent.

Ahogy az ivóvízben terjedő betegségeket egyre behatóbban megismerte a tudomány, az évszázad során egyre jobban lehetségessé vált biztosítani az ivóvízellátás tisztaságát. Magyarországon az utolsó kolerajárvány 1872-ben volt, míg Nagy-Britanniában 1893-ban, az Egyesült Államokban pedig 1911-ben fordult elő utoljára a betegség.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2022. nyár: Mesebeli menyegzők
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A patikus kiszolgálja a gyermeket arzénnel és ópiummal egy 19. századi karikatúrán (kép forrása: mentalfloss.com / Wellcome Collection)„Temze apó bemutatja gyermekeit a szép London városának” egy 1858-as karikatúrán (kép forrása: bl.uk)Scheele-zöldet tartalmazó festékesdoboz (kép forrása: Wikimedia Commons)Manchesteri gyárak 1860-ban (kép forrása: Pinterest)Mr. Krook öngyulladása Charles Dickens regényében (kép forrása: neatorama.com)Edward Jenner kísérleti oltást végez egy kisgyermeken (kép forrása: npr.org)
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár