Hét áldozat, 169 késszúrás: ötven éve mészárolt a Manson-banda
2019. augusztus 9. 16:58 MTI
Ötven éve, 1969. augusztus 9-én saját házában mészárolta le az állapotos Sharon Tate színésznőt és még négy embert a hírhedt Manson-banda. Sharon Tate kegyetlen meggyilkolása új fejezetet nyitott Hollywood és Amerika történetében. A mészárlás ötvenedik évfordulójának közeledtével újabb és újabb könyvek jelennek meg, újabb és újabb filmeket mutatnak be, köztük Quentin Tarantino sztárparádés kilencedik alkotását, a Volt egyszer egy Hollywoodot, hogy több évtized után végre magyarázatot találjanak a vérfürdőre, amely egy csapásra véget vetett a hippi korszak romantikájának.
Korábban
Először a fiúk étkeztek, majd a kutyák, legvégül a lányok
Charles Manson egy leányanya fiaként látta meg a napvilágot. Gyerekkorában ismerősök, családtagok, javítóintézetek, börtönök között hányódott. Egy alkalommal az anyja eladta egy korsó sörért. Húszas éveiben kétszer is megnősült, fia is született. Berkeleyben, majd San Franciscóban csatangolt, ahol rengeteg szabad életmódra vágyó fiatal fordult meg akkoriban. Megtanulta befolyásolni környezetét, kis csapatot gyűjtött maga köré, főleg lányokat, droggal, szexszel, elszigeteléssel kötötte őket magához. A tízes éveik végén, húszas éveik elején járó, fehér középosztálybeli lányok pedig szó nélkül megtették, amire kérte őket.
A börtönben megtanult gitározni, arról ábrándozott, hogy híres zenész lesz, ezért 1968-ban csapatával Los Angeles felé vette útját, hogy kapcsolatokat keressen, hogy részesüljön a hippi mozgalom mámorából, melyet Timothy Leary pszichedelikus tapasztalatokra utaló jelszava fémjelzett: „Turn on, tune in, drop out!” – azaz: Kapcsolj be, hangolódj rá, lépj ki!
Az 1960-as évek laza viselkedési kódexének megfelelően a hippik a hollywoodi hírességekkel elegyedtek. Charles Mansonnek így alkalma nyílt barátságot kötni Dennis Wilsonnal, a Beach Boys dobosával, majd rajta keresztül Terry Melcherrel, Doris Day fiával, valamint Candice Bergen modell-színésznővel.
Végül egy Los Angeleshez közeli ranchon ütöttek tanyát, ahol gyakran forgattak westernfilmeket. Itt teljesedett ki Manson szuggesztív kontrollja a bandatagok felett, akik nem hordhattak szemüveget, órát és pénzt sem tarthattak maguknál. Először a fiúk étkeztek, majd a kutyák, legvégül a lányok. Hosszú prédikációkat tartott az emberiség múltjáról, jelenéről és jövőjéről, majd felvázolta teóriáját a hamarosan bekövetkező apokaliptikus faji háborúról, amelynek - a Beatles egyik számának címét kölcsönvéve - a Helter Skelter (Fejveszetten) nevet adta. Azt tanította, hogy a fajok harca elkerülhetetlen. Amikor a feketék átveszik az uralmat, a fehérek barlangokba rejtőznek majd. A Manson család a megfelelő időben bújik elő, hogy a társadalom élére emelkedjen.
Időközben meglazultak kapcsolatai a hollywoodi hírességekkel és a zenei világgal, ráébredt, hogy sem Wilson, sem Melcher nem fogja úgy támogatni, ahogy elképzelte. (A Beach Boys egyébként feldolgozta Manson egyik számát, a Ceased to Existet.) Lassan elérkezettnek látta az időt, hogy elindítsa a Helter Skeltert. A magát Jézus Krisztus és a Sátán megtestesülésének gondoló, sértett és bosszút szomjazó Manson vélhetőleg azért választotta a gyilkosság helyszínéül Roman Polanski villáját, mert az épület előző lakója Melcher volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap