Hatóságilag támogatott prostitúcióval küzdött a „szodómia” ellen a Velencei Köztársaság

Hiábavaló szigor

A velencei hatóságok a törvény vaskezével válaszoltak a szodómia által jelentett „fenyegetésre”. Az állambiztonságért felelős, mindenki által rettegett Tízek Tanácsa 1418-ban átvette az ezzel kapcsolatos bírósági ügyek lefolytatását. Az elkövetkező 80 év során legalább hat rendeletet adott ki, amelyben megtiltotta a szodómiát és megparancsolta a hatóságoknak, hogy nyomozzák ki mind a nyilvános helyeken, mind a hajókon, mind a magánlakásokon.

1500 augusztusában, a Modonnál történt tengeri vereséget követő pánik csúcsán a Tízek azt is kijelentették, hogy a szodómiás ügyekben a „passzív” partnerek ugyanolyan büntetésre számíthatnak, mint „aktív” társaik. E büntetések igen szélsőségesek is lehettek: lefejezés, majd a test elégetése, börtön, pénzbüntetés, száműzetés vagy korbácsolás. A csonkítás is gyakorta szerepelt a büntetések között – általában egy kezet, vagy a szemeket érintette, így az áldozatok nem tudtak munkát vállalni. Gúnyos csavarként emellett sokszor elrendelték a „szodomiták” orrlyukainak elvágását, vagy az egész orr levágását, amelyek általában a nőknek fenntartott büntetések voltak. A cél ugyanaz volt: ahogy a nőktől elvette az ilyen büntetés a társadalmi és gazdasági értéküket adó szépségüket, úgy a „természetellenes” szexuális kapcsolatokban részt vevő férfiaktól is.

Az állam ennél meggyőzőbb módszerekkel is igyekezett megszabadulni a szodómiától – beleértve a női prostitúció nemhivatalos támogatását. A prostitúció régóta megengedett volt Velencében, főként a Rialto közelében, ahol a „meretricék” (legálisan dolgozó prostituáltak) havidíjat fizettek a hatóságoknak, hogy gyakorolhassák mesterségüket. A 16. század elején Marino Sanudo szerint mintegy 11 654 prostituált volt Velencében – azaz a lakosság körülbelül egytizede. A cenzúrázatlan sajtó lehetőséget biztosított arra, hogy a köztársaság diszkréten terjessze a prostitúciót támogató, a szodómiát pedig ellenző üzeneteit. Két, ekkoriban kiadott, velencei dialektusban keletkezett vulgáris szonett is említ egy bizonyos Andrea Zanét, akit szodómiáért kivégeztek és elégettek. A hatóságok megengedték továbbá – bár hivatalosan sosem támogatták – a prostituáltak nyílt magamutogatását a Carampane kerületben található bordélyházak emeleteiről. Az olyan földrajzi nevek, mint a Ponte delle Tette („Csecsek hídja”) és a Fondamenta delle Tette („Csecsek rakpartja”) is ebből a korból származnak.

1516-ban a Tízek Tanácsa jóval pontosabban körvonalazott törvényi támogatást biztosított a prostituált nőknek egy újabb rendelettel, amelytől azt remélték, elűzhetik „a szodómia legromlottabb és legistentelenebb bűnét”. A Tízeket főként azok a „bizonyos 30, 40, 50 és 60 éves és afölötti férfiak” zavarták, „akik prostituáltakként és nyilvános 'meretricékként' adják magukat, és pénzzel és más rossz módokon hívnak magukhoz aktívakat, hogy elkövessék azt a szégyenletes és gonosz aktust.” A rendelet újra kimondta a „passzív” és „aktív” felek számára az azonos büntetéseket.

E rendelet bizonyult azonban Velence utolsó próbálkozásának a kérdésben. A 16. század közepére az államnak lényegesen fontosabb teendője is akadt, a törvények pedig láthatóan nem tántorították el a férfiakat attól, hogy egymással közösüljenek. A reneszánsz kor irodalmárai emellett egyre jobban kezdték elutasítani a gondolatot, hogy a homoszexualitás bűn lenne. 1531-ben Antonio Vignale sienai író és költő már Velencében adta ki „La Cazzaria” című sikamlós dialógusát, amely megkérdőjelezte a hagyományos szexuális moralitást és az emberi természet részeként védelmébe vette a homoszexualitást. A prostituáltak által rettegett keresletcsökkenés sosem következett be, mi több, ahogy Velence politikai és gazdasági hatalma tovább csökkent a térségben, a város a mindennemű élvezetek – köztük a szex – európai központjává alakult át. Amikor III. Henrik francia király 1574-ben idelátogatott, elengedhetetlennek tartotta, hogy találkozzon a neves kurtizánnal, Veronica Francóval. Henrik ráadásul olyan férfi hírében állt, aki időről időre a szodómiába is belekóstolt.

1. Morális pánik
2. Hiábavaló szigor

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

5. Demográfiai és etnikai változások Magyarországon a XVIII. században
II. Népesség, település, életmód

• „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
• Már ötéves korában megválasztották, de sohasem uralkodott az utolsó erdélyi fejedelem
• A másfél évszázadnyi török uralom mérlege