Hátborzongató emberrabló programot folytatott Japánban az észak-koreai rezsim
2021. január 12. 18:05 Múlt-kor
Korábban
Soha elő nem kerülő áldozatok
2004 óta egyetlen áldozat hollétére sem derült fény, és nem is engedték haza egyikőjüket sem. Lehetséges, hogy a Kim-rendszer a későbbiekben felismerte, hogy hiba volt beismerni az emberrabló program létét, miközben fenntarthatta volna a látszatát annak, hogy csupán összeesküvés-elméletről van szó.
A fejlemények hiányának egy másik lehetséges oka lehet Kim Dzsongil, majd utóda, Kim Dzsongun növekvő harciassága a külvilággal szemben. A phenjani udvar világában a hibák beismerése az ellenségnek tekintett országok felé egyenértékű a gyengeség beismerésével, ami a rendszer számára megengedhetetlen.
Az utóbbi években ismét valamivel több figyelem irányult az észak-koreai emberrablások áldozataira, és mind Abe Sinzó japán miniszterelnök, mind utóda, Szuga Josihide is célként jelölte meg a teljes igazság kiderítését a kormány számára.
Habár a hazaengedett áldozatok felépítették új életüket hazájukban, és beszámoltak a világnak az általuk átélt tortúráról, egyre kevésbé tűnik valószínűnek, hogy az eltűntek valódi sorsát illetően valaha kiderül a teljes igazság, különösen mivel Észak-Korea egyre ellenségesebben viselkedik a külvilággal szemben.
Miközben a túlélők és családjaik megöregszenek és eltávoznak, a világ pedig továbblép, az észak-koreai emberrabló program áldozatai könnyen lehet, hogy csupán néhány újabb veszteséget tesznek majd ki egy háborúban, amely sohasem ért véget.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
zsidóság
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Sikeres tudós, de sikertelen politikus volt Teleki Pál
- Összetettebb története van a húsvétnak, mint azt először hinnénk
- Végül Svájcban teljesedett ki a híres sorsanalitikus, Szondi Lipót
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap