Hat kora újkori tanács a jó alváshoz
2019. március 13. 15:52 Múlt-kor
Korábban
Beszélj Istenhez
Habár napjaink szekulárisabb világában jóval kevéssé bevett szokás, a 16. és 17. században még általános szokás volt az emberek körében az alvás előtti ima. A legtöbben úgy gondolták, az Istenhez intézett szavak az éjszaka folyamán védelmet biztosíthattak nekik. A kora újkori emberek tudatában az éjszaka veszélyekkel teli idő volt, amikor a test és a lélek veszélyes közelségbe kerül a halálhoz. Ahogy Thomas Browne orvos és lelkész írta leghíresebb művében, az 1643-as Religio Mediciben, az alvás „az a halál, amely által mondhatni naponta meghalunk (…) így hát hasonlóan a halálhoz, nem merek bízni benne ima nélkül.”
Browne azért féltette testét és lelkét a haláltól éjszaka, mert ekkor volt hite szerint a legnagyobb az ördög hatalma. Ahogy Thomas Nashe angol drámaíró kijelentette Az éjszaka rémei című 1594-es darabjában: „Az éjszaka az ördög fekete könyve, melyben feljegyzi minden kihágásunkat.” A korabeli hiedelmek szerint az ördögnek és csatlósainak hatalmában állt borzalmas dolgokat művelni éjjel, a test megszállásától a rettenetes rémálmokon át a test fizikai megkárosításáig. Széles körben elterjedt nézet volt, hogy az ördög éjszaka el tudja lopni vagy meg tudja csonkítani a férfiak péniszét, elragadva nemzőképességüket és férfiasságukat.
Habár az esti imát tartották a legjobb módnak e veszélyek elhárítására, nem ez volt az egyetlen lehetőség. Az emberek körülvették ágyaikat különféle amulettekkel és más, varázserejűnek tartott tárgyakkal. Amikor gyermekeik védelméről volt szó, a tárgyak sokkal zsigeribb tárgyakat alkalmaztak: farkasfogakat akasztottak a kicsik nyakába, illetve késeket vagy ollókat lógattak a bölcső fölé.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap