2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Hamarosan megtalálhatják a kutatók a mohácsi csata pontos helyét

2022. január 17. 11:51 MTI

Jól meghatározhatóvá válhat a mohácsi csata helyszíne a Pécsi Tudományegyetem kutatásai alapján – közölte Pap Norbert, az intézmény történetiföldrajz-professzora az MTI-vel.

Elmondta: egy 1700-as datálású térkép, más írott források és a közelmúltban elvégzett műszeres vizsgálatok eredményei alapján esély nyílik az 1526-os ütközet helyszínének megtalálására.

A PTE Szentágothai János Kutatóközpont Történeti és Politikai földrajzi Kutatási Centruma vezetőjének tájékoztatása szerint a helyszín meghatározásában szerepet játszó, a mohácsi síkságon egykor és ma fekvő településeket érintő földrajzi névelemzés és egy újabb környezetrekonstrukciós vizsgálat is lezárult a közelmúltban.

A kutatók között egy évszázada folyik a vita arról, hogy pontosan hol zajlott a sorsdöntő küzdelem. A megoldást hátráltatta, hogy nem sikerült meggyőző bizonyítékok alapján meghatározni a harcmező értelmezése szempontjából kulcsfontosságú, legkésőbb 1704-ben elnéptelenedett Földvár falu elhelyezkedését – mondta Pap Norbert.

Az egykori település fekvése azért különösen fontos, mert a csata történetének magyar krónikása, Brodarics István püspök visszatekintése e falu elhelyezkedését veszi alapul a helyszín meghatározásakor – tette hozzá.

Pap Norbert szerint az elmúlt mintegy száz évben a kutatók több mint egy tucat lehetséges pontot jelöltek meg a mohácsi síkon a falu helyét illetően.

Elmondta: kutatótársaival földrajzi névelemzéssel, írott források, történeti térképek, a térség gazdasági szerkezetének, tájhasználati változásainak és a földrajzi telepítő tényezők elemzésével vizsgálták, hogy hol helyezkedhetett el a település, mivel foglalkoztak a lakói.

A kutatók előbb négy lehetséges helyszínt vizsgáltak meg, majd az azokkal kapcsolatos mélyebb elemzések során jutottak arra a következtetésre, hogy az egykori Földvár a mai Sátorhelytől délre, Udvar falutól északra, a Borza-patak mentén, egy átkelőhelynél helyezkedett el. Ezt igazolja a kutatás során elemzett, 1700-ra datálható térkép is.

A most beazonosított területen - a patak mindkét partján – 1967-ben folyt már részleges régészeti feltárás, amelynek során egy középkori település nyomait találták meg. Az elmúlt évben műszeres vizsgálatokkal sikerült a település kiterjedéséről további információkat szerezni. Pap Norbert szerint indokolt ezeknek a munkálatoknak a folytatása.

Utalt rá: a vizsgálatoknak a település épületeinek, különösen templomának feltárására kell összpontosítaniuk.

Brodarics egy templomról is megemlékezett Földvár kapcsán, amely más történeti forrásokban is fel-felbukkan. A templom szimbolikus jelentőséggel is bír a csata emlékezetében, helyének esetleges meghatározása újabb emlékpontot eredményezhet – mondta a PTE kutatója.

Az egykori falu feltárása mellett, az attól északra fekvő tágas térséget is érdemes lesz összetett terepi vizsgálatok alá vonni, fegyverek maradványait, tömegsírokat, sáncok és árkok helyeit keresni. Csak a nagy területi kiterjedésű, műszeres vizsgálatok hozhatnak eredményt – közölte Pap Norbert.

A mohácsi csatatérrel kapcsolatos kutatások a jövőben is a Bölcsészettudományi Kutatóközponttal szoros együttműködésben folynak – mondta el a kutató.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár