Férje imádta, az orosz nép gyűlölte az utolsó cárnét

A pince pokla

A család sorsa 1917-ben vett tragikus fordulatot, február 23-án kitört a forradalom, és az ideiglenes kormány már másnap letartóztatta Carszkoje Szelóban Alexandrát. A fronton tartózkodó Miklós elindult Petrográdra, hogy tisztázza a helyzetet, Dno állomáson azonban megállították és az Északi Front parancsnoka, Ruzszkij tábornok őrizetbe vette.

Másnap hajnalban Miklós lemondott, és ekkor még úgy tűnt, hogy családjával letelepedhet a Krímben, esetleg külföldre távozhat. Unokatestvére, György király által nyújtandó menedék került szóba, végül azonban a brit uralkodó a közvélemény miatt nem támogatta a befogadás gondolatát. A cári család házi őrizetben maradt a pétervári Sándor-palotában.

Az 1917-es forradalom megpecsételte sorsukat, és fogságba került a Romanov-család

Miklós maga rendkívüli lelki erőről tett tanúbizonyságot, a fogságban már nyoma sem volt korábbi uralkodói határozatlanságának, tartotta a lelket a családjában, s mindent megpróbált helyzetük enyhítése érdekében. Erre szükség is volt, mert a katonák, akik az őrzésükre voltak rendelve, folyamatosan éreztették velük, hogy sorsuk egy hajszálon függ.

Amikor például Miklós a lányokkal biciklizett a parkban, a katonák szuronyukat a küllők közé dugták, és jót nevettek azon, hogy a lányok mekkorákat estek, vagy nem engedték be őket a palotába, és arra kényszerítették őket, hogy a parkban töltsék az éjszakát. A család nőtagjai is mindent megpróbáltak a túlélés érdekében, a lányok kokettáltak az őrzésükre rendelt katonákkal, gyémántokat rejtettek el az alsóneműjükbe, hogy majd megvesztegetésre használják, de túlságosan elszigeteltek voltak, és túl sűrűn cserélték az őröket.

Alexandra végig bízott abban, hogy sorsuk jobbra fordul, egyik utolsó levelében ezt írta: „Esküszöm, hogy újra látunk még Téged a trónon. Isten visszahelyez majd rá”. A fogva tartók augusztus 6-án úgy döntöttek, hogy a családot a fővárostól távolra, a szibériai Tobolszkba szállítják, ahol egy 18 szobás kormányzói palotát bocsájtottak a rendelkezésükre, a korábbinál szigorúbb őrizet alatt.

Miklós és családja 1918 áprilisáig elfogadható körülmények között élt ott. Olvashattak, sétálhattak, fennmaradtak képek, amelyen a volt uralkodó fát vág, a lányok fogócskát játszanak az udvarban, s még a helyi színházat is látogathatták. Az időközben hatalomra került bolsevik kormányzat számára akkor kezdtek komoly gondot jelenteni, amikor a katonai sikereket arató fehérek már majdnem egész Szibériát elfoglalták, és közeledtek Tobolszkhoz.

Félő volt, hogy Miklós személye egyesítheti a bolsevikok ellen küzdő különféle erőket, ezért egy akkor még vasúttal nem rendelkező településre, Jekatyerinburgba vitték őket, ahol az Ipatyev-villában helyezték el a családot, amelynek életkörülményei ekkortól látványosan romlottak. Tilos volt érintkezniük a helyi lakossággal, ékszereiket elvették, csökkentett élelmiszer-fejadagot kaptak, személyzetük létszámát is csökkentették.

A Romanovok pincében történő, rosszul megszervezett, káoszba fulladó likvidálása vérfürdővé fajult, és tíz hosszú percen át tartott

Rossz jel volt az is, hogy őrzésüket a Cseka, a bolsevikok politikai rendőrsége vette át. Sorsukat az pecsételte meg, hogy a fehérek tudomást szereztek ottlétükről, és offenzívát indítottak a kiszabadításukra. Ezt a bolsevikok semmiképpen sem engedhették meg, mert ez számukra akár a polgárháború elvesztését is jelenthette volna, ezért döntöttek a cár kivégzéséről, és feltehetőleg ugyanilyen meggondolásból rendelték el a család likvidálását is.

Július 16-ról 17-re virradó éjjel felébresztették, majd leterelték őket az alagsorba azzal az ürüggyel, hogy fotózásra viszik a családot, cinikus módon azt bizonyítandó, hogy még életben vannak. Gyanús volt, hogy csak 3 szék volt bent, a cárné ekkor is még megpróbált úrrá lenni a helyzeten, és határozott hangon további székeket követelt.

Ekkor beléptek a katonák is, és Jurovszkij őrparancsnok felolvasta a halálos ítéletet. A családot pisztollyal lőtték agyon, majd Jurovszkij adta meg a kegyelemlövéseket, a cárt és fiát személyesen lőtte le. A lányokat úgy kellett leszúrni, mert fűzőjükbe gyémántot rejtettek, ez felfogta a golyókat. A család kutyájától sajnálták a töltényt, puskatussal verték agyon.

A kivégzetteket egy teherautóra rakták, és egy 18 km-re lévő bányában kívánták végleg eltüntetni őket, miután a feldarabolt tetemeket sósavval, majd benzinnel is leöntötték. A szándék nyilvánvaló volt: mindenképp meg akarták akadályozni a későbbi azonosítást. Mint az ismert, ez, ha évtizedekkel később is, de mégis megtörtént.

1. Szerelem első látásra 12 évesen
2. Sarlatánok és csodatevő helyek nyomában
3. „Sajnos megjött Berger tánti”
4. A pince pokla

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

tavasz
Múlt-kor magazin 2022

• Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
• A mozsgói Biedermann-kastély
• Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
• A rivaldafényt kerülő Apró Antal
• A holokauszt soproni mártírjai
• Hét híres királygyilkosság
• Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
• A Duna egykori halcsodái
• Szomorú szerelem a szabadságharc idején