2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Évtizedekig elfeledve hevert a világ legnagyobb hajóroncstemetője

2018. június 15. 17:23 Múlt-kor

A második világháború pusztítása eredményeképpen a hajóroncsoktól kezdve az elsüllyedt tankokon át az emberi maradványokig a mikronéziai Chuuk-lagúna az egyik legnagyobb és legkísértetiesebb vízalatti temető a világon.

A Chuuk-lagúna (régebbi, helytelen nevén Truk-lagúna), Mikronézia egy aprócska része, körülbelül 1800 kilométerre északnyugatra fekszik Új-Guineától. Amikor spanyol felfedezők 1528-ban először megpillantották, már éltek itt törzsi életformát folytató emberek. Az ez előtti időkről keveset tudni, de az utána következőkről sem sokat: Spanyolország hivatalosan csak a 19. században terjesztette ki rá fennhatóságát, a Károly-szigetek részeként, majd 1899-ben eladta Németországnak. Amikor Németország az első világháború végén elvesztette tengerentúli birtokait, a Chuuk-lagúna Japáné lett.

A lagúna történelmének legdrámaibb fejezetét a következő világháború hozta, ami után „a világ legnagyobb hajótemetőjeként” vált ismertté. A kutatók és búvárok számára, akik jártak már itt a tengerfenéken, a lagúna mindenképpen megfelel e névnek.

A második világháború

A második világháború alatt Japán egyik fő haditengerészeti támaszpontjaként használta a Chuuk-lagúnát, flottájának egy jelentős részét és 40 000 embert állomásoztatva itt, egészen egy nagyszabású amerikai támadásig. A japánok már számítottak arra, hogy az Egyesült Államok megtámadja a bázist, mivel 1944. február 3-án az amerikaiak elfoglalták a közeli Marshall-szigeteket, így a lagúna kiszolgáltatott helyzetbe került, és az amerikai felderítőrepülők is megjelentek már az égen. A japánok nagyobb hajóikat időben elvitték, de sok így is ott maradt.

1944. február 17-én az amerikai haditengerészet megkezdte a Jégesőszem-hadműveletet, melynek során egyszerre támadták a levegőből és a szárazföldön a Chuuk-lagúnánál lévő japán állásokat. Két nap alatt az amerikai repülők körülbelül 50 japán hadihajót süllyesztettek el, 250 japán repülőgépet lőttek le, és körülbelül 4500 japán katonát öltek meg. A becslések szerint az egyik hajó gyomrában 400-an ragadtak annak elsüllyesztésekor.

A Chuuk-lagúna koncentrált japán tengeri erejének megsemmisítésére irányuló amerikai művelet sikeres volt. A háború további részében a térség nem játszott fontos katonai szerepet. Japán elsüllyesztett flottája így ott maradt, ahol elsüllyedt – évtizedekkel a háború vége után is.

A Chuuk-lagúna szellemflottája

A lagúna csak 1969-ben került újra a figyelem középpontjába, miután Jacques Cousteau nagy sikerű dokumentumfilmet forgatott itt, „Az elveszett hajók lagúnája” címmel. A filmen Cousteau és csapata nem csupán hajókat talált, de a sokukban még ott lévő emberi maradványokat is. Ez nagyszabású japán mentőakciót eredményezett, melynek során ismeretlen számú ember maradványait emelték ki a vízből, és temették el méltósággal. Ezek után a Chuuk-lagúna mind a búvárok, mind a kutatók körében népszerű úti cél lett – igazi ritkaság, hogy ennyi épen megmaradt hajó ilyen közel feküdjön egymáshoz a tengerfenéken, így a világ minden tájáról jönnek látogatók.

Akik ma elmerülnek a Chuuk-lagúna vizeiben, megdöbbentő részleteiben láthatják a Jégesőszem-hadművelet eredményét. Némelyik hajón tisztán látni, hogyan süllyedt el: egyet pontosan a hajótest közepén ért torpedótalálat, egy másikon, amelyet a Goszei Maruként azonosítottak, hatalmas lyuk van, amely bombatalálatra enged következtetni. Míg utóbbihoz hasonlóan egyes hajókat sikerült azonosítani az évek során, mások esetében ez továbbra sem sikerült. Egyes búvárok számára pontosan a hajóroncsok azonosítása jelenti a Chuuk-lagúnában való merülés kihívását és vonzerejét egyszerre.

Ezt a fajta detektívmunkát, annak ellenére, hogy a roncsok több, mint 70 éve a felszín alatt vannak, lehetővé teszi az, hogy a lagúna vize kristálytiszta. Ha egy roncs 15 méterrel a víz alatt van, sok esetben még látható a felszínről. Ráadásul nem csupán hajók vannak a lagúna alján, de a velük elsüllyedt tárgyak tömkelege: motorbiciklik, rádiók, fegyverek, pótalkatrészek, vasúti kocsik, de még el nem távolított emberi maradványok is.

A roncsok vonzerejének köszönhetően a Chuuk-lagúna egyre népszerűbb turistacélponttá vált, ahol búvárvállalkozások alakultak egymás után az igények kiszolgálására. Az első ilyen vállalkozás 1973-ban alakult, Kimiuo Aisek vezetésével. Aisek bennszülött chuuki, aki 17 éves dokkmunkásként első kézből nézte végig a Jégesőszem-hadműveletet, emellett az egyik első szószólója volt a helyszín védelem alá helyezésének. Ez 1972-ben történt meg, amikor kinevezték Truk-lagúna Kerületi Emlékhely néven védett területté – ma a Chuuk-lagúna Állami Emlékhely nevet viseli.

Habár sokan szeretnék védeni a roncsokat a pusztulástól, a természeti környezetnek is védelemre van szüksége a roncsokkal szemben. A régi olaj és üzemanyag továbbra is szivárog belőlük a vízbe, ami nem csupán a búvárkodókra jelent potenciális veszélyt, de szakértők szerint idővel a teljes roncshelyszín megsemmisüléséhez is vezethet.

Amíg azonban létezik, a Chuuk-lagúna roncstemetője kísérteties emlékeztetőül szolgál a háromnegyed évszázaddal ezelőtt itt véghez vitt pusztításról. Ahogyan Jacques Cousteau mondja az itt forgatott dokumentumfilmje zárásaként: „A Truk-lagúna az élet és halál rejtélyes bolygóját mutatja be. Egyfelől a természet elnyeli a háború tárgyait. Másfelől viszont megőrzi őket. Csak évszázadok múlva fog az ember ostobaságának minden jele eltűnni a Truk-lagúna fenekéről.”

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Egy amerikai bombázó maradványai a tengerfenékenJapán hajó süllyed el 1944 februárjában a Chuuk-lagúnábanElsüllyedt japán fedélzeti löveg.Japán harckocsi maradványaiAz amerikai haditengerészet légi felderítőinek fényképe Chuukról, 1944 februárjábólBúvár emberi koponyát fedez fel a Chuuk-lagúnábanKét japán csatahajó Chuuknál, 1943.Repülőgép-maradványok a tengerfenékenA lagúnában elsüllyedt japán könnyű harckocsi
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár